Stylistická analýza textů v maďarštině - ASE500009

• Anglický název: Stylistic Analysis of Hungarian Texts
• Zajišťuje: Ústav etnologie a středoevropských a balkánských studií (21-UESEBS)
• Fakulta: Filozofická fakulta
• Platnost: od 2023
• Semestr: letní
• Body: 0
• E-Kredity: 4
• Způsob provedení zkoušky: letní s.:
• Rozsah, examinace: letní s.:0/2, Z [HT]
• Počet míst: neurčen / neurčen (neurčen)
• Minimální obsazenost: neomezen
• 4EU+: ne
• Virtuální mobilita / počet míst pro virtuální mobilitu: ne
• Stav předmětu: nevyučován
• Jazyk výuky: maďarština
• Způsob výuky: prezenční
• Poznámka: předmět je možno zapsat mimo plán; povolen pro zápis po webu
• Garant: PhDr. Eugen Gál, Ph.D.

Anotace

Předmět je koncipován jako seminář; navazuje na přednášku Funkční stylistika studovaného areálového jazyka.
Jeho cílem je aplikace teoretických poznatků na konkrétních textech současné maďarštiny. Cílem výuky je
systemizovat stylistické prostředky a napomoci jejich využití v praktickém jazyce. Toto zajišťuje funkční stylistika.
Funkční stylistika vychází z jazykovědných směrů s funkčními hledisky. Vymezuje úlohu jazykově stylistických a
extralingválních prostředků a komunikativní funkci sdělení a myšlenky. Funkční stylistika zkoumá, v jakém
způsobu řeči jsou platné různé stylové jevy. Výklad zahrnuje rovněž kontrastivní srovnání maďarských a českých
stylisticky příznakových výrazových prostředků.

Poslední úprava: Pátková Jana, PhDr., Ph.D. (14.07.2011)

Literatura

Základní studijní literatura
Fábián, P., Szathmári, I., Terestyéni, F.: A magyar stilisztika vázlata. Tankönyvkiadó, Budapest 1981.

Tóth I. H.: A poétikai funkció érvényesülése a nyelvi kommunikációban. Magyar Nyelvőr, Budapest 1993.

Tóth I. H., PATLOKA, R.: Kettős tükrök (A stilisztikáról magyarul - a magyarról stílusosan). Egyetemi tankönyv. Károly Egyetem Filozófiai Fakultása, Prága 2009.

Szabó, Z.: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Corvina Kiadó, Budapest 1998.

Szathmári, I.: A funkcionális stilisztika történetéhez. Magyar Nyelvőr, Budapest 2004.

Szathmári, I.: A magyar stilisztika a kezdetektől a XX. század végéig. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2005.

Szikszainé, N.I.: Stilisztika. Trezor Kiadó, Budapest 1994.

Další odborná literatura
Bódi, Z., Veszelszki, A.: Emotikonok. Érzelemkifejezés az internetes kommunikációban. Magyar szemiotikai tanulmányok 9., Magyar Szemiotikai Társaság, Budapest 2006.

Jónás, E.: A szépirodalomban jelölt nem-verbális kommunikatív eszközök szövegértelmező szerepe. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 1994.

Szathmári, I.: Stilisztikai lexikon (Stilisztikai fogalmak magyarázata szépirodalmi példákkal szemléltetve). Tinta Könyvkiadó, Budapest 2004.

Szathmári, I.: Alakzatlexikon. Tinta Könyvkiadó, Budapest 2008.

TOLCSVAI, G.: A magyar nyelv stilisztikája Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2008.

Poslední úprava: Pátková Jana, PhDr., Ph.D. (14.07.2011)

Sylabus

1.       Arany János: A walesi bárdok

 

2.       Ady Endre x Bayer Zsolt

 

3.       A törvényhozás nyelve

 

4.       Karinthy Frigyes x Móricz Zsigmond

 

5.       A hivatal nyelve

 

6.       A tudomány nyelve

 

7.       Szászi Zoltán: A szokott helyen hatkor

 

8.       Esterházy Péter: Harmonia caelestis

 

9.       Parti Nagy Lajos: Magyar mesék

 

10.   A tolvajnyelv

 

11.   A tájnyelv

 

12.   Rákos Péter: Tanárnak lenni

 

 

 

Texty k analýze

 

 

 

1.      Arany János: A walesi bárdok

 

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
   A velszi tartomány.

 

Van-e ott folyó és földje jó?
   Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
   A pártos honfivér?

 

S a nép, az istenadta nép,
   Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
   Melyet igába hajt?

 

Felség! valóban koronád
   Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
   Hegy-völgyet benne lelsz.

 

S a nép, az istenadta nép
   Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
   Megannyi puszta sir.

 

Edward király, angol király
   Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
   És néma tartomány.

 

Montgomery a vár neve,
   Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
   Vendégli a királyt.

 

Vadat és halat, s mi jó falat
   Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
   Hogy nézni is tereh;

 

S mind, amiket e szép sziget
   Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
   Túl messzi tengeren.

 

Ti urak, ti urak! hát senkisem
   Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
   Ne éljen Eduárd?

 

Vadat és halat, s mi az ég alatt
   Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
   Belül minden nemes.

 

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
   Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
   Elő egy velszi bárd!

 

Egymásra néz a sok vitéz,
   A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
   Sápadt el a harag.

 

Szó bennszakad, hang fennakad,
   Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
   Ősz bárd emelkedik.

 

Itt van, király, ki tetteidet
   Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
   Amint húrjába csap.

 

"Fegyver csörög, haló hörög,
   A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
   Te tetted ezt, király!

 

Levágva népünk ezrei,
   Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
   Király, te tetted ezt!"

 

Máglyára! el! igen kemény -
   Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
   S belép egy ifju bárd.

 

"Ah! lágyan kél az esti szél
   Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
   Panasza nyög belé.

 

Ne szülj rabot, te szűz! anya
   Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
   A máglyára menőt.

 

De vakmerőn s hivatlanúl
   Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
   Ez íge hallatik:

 

"Elhullt csatában a derék -
   No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
   Nem él oly velszi bárd.

 

Emléke sír a lanton még -
   No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
   Melyet zeng velszi bárd."

 

Meglátom én! - S parancsot ád
   Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
   Minden velsz énekest!

 

Szolgái szét száguldanak,
   Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
   A híres lakoma. -

 

S Edward király, angol király
   Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
   A velszi tartomány.

 

Ötszáz, bizony, dalolva ment
   Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
   Hogy: éljen Eduárd. -

 

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
   London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
   Ha bosszant bármi nesz!

 

Áll néma csend; légy szárnya bent,
   Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
   Király nem alhatik."

 

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
   Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
   A velszi lakoma...

 

De túl zenén, túl síp-dobon,
   Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
   A vértanúk dalát.

 

 

 

 

 

2. Ady Endre:    Menjünk vissza Ázsiába

 

Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…

 

E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.

 

Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.

 

Vázsonyi Vilmos, az egyetlen magyar népképviselő, akit öntudatos nép választott, nem juthat szóhoz a magyar parlamentben. Nem engedik szóhoz jutni a gyermekek, akik haragusznak, mert kinizsisdi s malomkősdi játékukat megzavarta, a gyermekek, akik, hajh, tizenkilencmilliomod magunk szerencsétlen bőrén kockáznak és malomköveznek.

 

Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott a mi szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanására, Kossuth Lajos kalapjára, pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibongnak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban.

 

Kultúr-bestiákat mondott Vázsonyi? A kultúra isteni nevében vétózunk e címadományozás ellen. De a bestiák reputációja érdekében is, mert a bestiák mindig ki merik a fogukat mutatni, nem csak akkor, mikor demokrata képviselővel van dolguk.

 

Szeretett úri véreim, Ázsia ordított fel tegnap bennetek. A nosztalgia, a nomád, baromi ember méla vágyakozása rohamba tört ki. Nem voltam ott, de látom a képet. Középen az agyonhajszolt egyetlen intellektus. Sokat tud, sokra vágyik, merész a hite, elszánt a munkája, nagy a gyűlölete. És – óh szörnyűség – ősei a Jordánon átkeltek. Ez a kis zsidó óriás közöttük. Ezt az óriást fiatalon fölkapta szárnyaira a hír, imádja őt sok ezerek tömege, s tud… Ez, ez a legborzasztóbb! Ez az ember mer tudni közöttük, a tudatlanok között! De meg hogy ez az ember zsidó! Ott áll zavarodottan a középen. Egy harsány szitok hallszik. Lengyel Zoltán kiáltott, egy ifjú együgyű, ki hiányos intelligenciájával más, kultúr országban evőkészlet tisztító sem lehetne. Meg Leszkay úr, meg Rakovszky úr, meg a többi jólismert idióta. És Vázsonyi egy egyfogatú kocsin futtat el ebből a komédia házból, hova bekerülni idestova erkölcsi halál lesz.

 

Szeretett úri véreim, értsük meg egymást. Kinizsi fáj ugye és a malomkő? A keleti nomád lomhasága lázadt fel ugye, hogy semmisítsük meg ezt az embert még a Krimiából velünk hozott eszközökkel, mert tanulni, tudni, s az ő fegyvereivel állni vele szemben nem tudunk. Ugye így van szeretett úri véreim? Mert csak így lehet menteni ezt a világra szóló skandalumot.

 

Ha ugyan így is lehet. De aligha. Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

 

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

 

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

 

Ady Endre

 

NN 1902. január 31.

 

 

 

 

 

Bayer Zsolt: Gyurcsányhoz

 

Az erdélyi fejedelmek. Bethlenek, Báthoryak, Apafiak, Rákócziak. Mind. S maga, a Vezérlő Fejedelem. S a lófő székely Dózsa György. A költők sora. Áprily, Dsida, Ady, a Himnusz költője, Kölcsey. Íróink. Tamási, Sütő András. És szegény-szegény Szilágyi Domokos.

A Házsongárdi temetőben nyugszik a fél magyar irodalom.

 

A tavasz jött a parttalan időben

 

s megállt a házsongárdi temetőben.

 

 

 

Én tört kövön és porladó kereszten

 

Aletta van der Maet nevét kerestem.

 

 

 

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

 

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

 

 

 

Ott nyugszik ez is. És te soha, soha az életben nem teheted be oda a lábad.

 

 

 

De máshova sem. Soha nem mehetsz el Dobó István szülőfalujába. Emlékszel még? Dobó csak ennyit mondott: Hegedűs István! Esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed: halál.

 

 

 

Mintha neked mondta volna. És neked mondta… És persze vannak még sokan, felsorolhatatlanul sokan. Kosztolányitól, Csáthtól egészen Liszt Ferencig. Vagy Franz Lisztig, hogy neked is tessék. Őhozzájuk semmi közöd.

 

 

 

Böjte Csabához sincs. Ő két napja tette le az állampolgári esküt, ötszázezredik magyarként. Éppen akkor, amikor te bejelentetted, hatalomra kerülvén azonnal elveszed a határon túliak állampolgárságát és szavazati jogát. Hidd el, ennek pontosan így kellett lennie.

 

 

 

Íme: a mérleg egyik serpenyőjében ott van a magyar kultúra, a szellemtörténet és a történelem kétharmada, s ott van Böjte Csaba. A másikban ott vagy te, és azok a nyomorult lumpenprolik, akikhez beszélsz. Akikről Szentesi barátom megemlékezett tegnap. Akik reggel bedobják a felest, és rekedten felvonyítanak: "jönnek ide a kib…tt, büdös románok". Te velük tartozol össze. Neked hozzájuk van közöd, ti kölcsönösen feltételezitek egymást. És jól számolsz: ezekből van annyi, hogy téged bejuttassanak a parlamentbe. Abba a parlamentbe, amelyet javarészt székely mesteremberek építettek annak idején.

 

 

 

Letette az állampolgári esküt Böjte Csaba, a félmilliomodik "határon túli magyar". (Istenem, mennyire utálom ezt a kifejezést. Mintha nem lenne mindegy, hol született valaki. Magyar, és kész. Ugye te is így gondolod? Ugye, szerinted sem lehet megkülönböztetni embereket a szerint, hogy hol látták meg a napvilágot?) Letette az esküt, és nem látom sehol a húszmillió románt. Nem látom, ahogy éppen összeomlasztják az egészségügyi és szociális rendszert az áttelepültek. Nem látom, ahogy odavan a „határon belüliek” nyugdíja őmiattuk. 

 

 

 

Hazudtatok, vagy csak tévedtetek? Ti annak idején kiszámoltátok, hogy a kettős állampolgárság ötszázmilliárd forintba kerülne a magyar költségvetésnek. Nem került. Hazudtatok vagy tévedtetek? Illetve, nincs többes szám! Te egyedül, csak te vagy felelős mindazért, ami történt. Minden más bűnöd eltörpül emellett. Minden más bűnöd, a Fittelina Kft.-d elévült adócsalásai, ingatlanügyeid, a furcsa szakdolgozatod – mind-mind csak apró csibészség ehhez képest.

 

 

 

Ócska, szemét kis ripacskodásod sem fog fennmaradni. De a 2004-es, nemzet ellen folytatott kampányod bekerül majd a históriába. Akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli. És az maradsz életed végéig. Ha éltél volna 1919-ben, te lettél volna Cserny József legjobb embere. Ez pedig nem eleve elrendelés, hanem választás kérdése. Ott meneteltél volna Cserny mellett, bőrkabátban, és erősen gesztikulálva, szenvedélyesen lőtted volna fejbe idősb és ifjabb Hollán Sándort a Steyer-pisztolyoddal, nemdebár?

 

 

 

Ott ültél volna Jászi Oszkár mellett a belgrádi tárgyalásokon, és szenvedélyesen győzködted volna a szerbeket, hogy vonuljanak be az országba, egészen Pécsig, mert akkor majd ti újjászervezitek a proletár államot a megszállt területeken. Mert hát, mindenki hozzátesz valamit a létezéshez, a világhoz és a hazához, valamit, ami csak őbelőle fakadhat. Belőletek ennyi tellett. A huszonhárommillió román, és a NEM. Csernyékből és Lukácsékból a gyilkolás, Jásziékból a hazaárulás. Ti egy egyenes mentén helyezkedtek el.

 

 

 

Eközben egy délvidéki magyar zseni ezt írta nekünk:

 

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az úrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

 

És ez az, amit te nem mondhatsz el magadról. Pedig tudjuk, te szoktál bérmálkozni…

 

 

 

 

 

 

 

3.               (2011. április 25.)

 

Isten, áldd meg a magyart!

 

NEMZETI HITVALLÁS¹

 

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

 

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

 

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

 

Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

 

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

 

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.

 

Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

 

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

 

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

 

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

 

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

 

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

 

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.

 

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

 

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

 

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.

 

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

 

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

 

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

 

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

 

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

 

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

 

Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.

 

Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.

 

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

 

ALAPVETÉS

 

A) cikk

 

HAZÁNK neve Magyarország.

 

B) cikk

 

(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.

 

(2) Magyarország államformája köztársaság.

 

(3) A közhatalom forrása a nép.

 

(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

 

C) cikk

 

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

 

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

 

(3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult.

 

D) cikk

 

Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.

 

E) cikk

 

(1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében.

 

(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.²

 

(3) Az Európai Unió joga - a (2) bekezdés keretei között - megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt.

 

(4) A (2) bekezdés szerinti nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.³

 

F) cikk

 

(1) Magyarország fővárosa Budapest.

 

(2)⁴ Magyarország területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A fővárosban és a városokban kerületek alakíthatók.

 

G) cikk

 

(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja.

 

(2) Magyarország védelmezi állampolgárait.

 

(3) Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani.

 

(4) Az állampolgárságra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.⁵

 

H) cikk

 

(1) Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar.

 

(2) Magyarország védi a magyar nyelvet.

 

(3) Magyarország védi a magyar jelnyelvet mint a magyar kultúra részét.

 

…

 

 

 

2015. évi CCXXX. törvény

 

a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról¹

 

1. § A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) II. Fejezete a 36. §-t követően a következő alcímmel és 36/A. §-sal egészül ki:

 

„Meteorológiai tevékenység

 

36/A. § A meteorológiai tevékenység kiterjed a légkör és a levegő állapotával, jellemzőivel, az ott lezajló jelenségekkel összefüggő adatok gyűjtésére és rendszerezésére, valamint az időjárási, éghajlati és levegőkörnyezeti elemzések készítésére, meteorológiai termékek előállítására, szolgáltatására és közzétételére.”

 

2. § A Kvt. „Az állam környezetvédelmi tevékenysége” alcím címe helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„Az állam környezetvédelmi és meteorológiai tevékenysége”

 

3. § A Kvt. „Az állam környezetvédelmi tevékenysége” alcíme a következő 38/A. §-sal egészül ki:

 

„38/A. § A meteorológiai tevékenységgel összefüggő állami feladatok:

 

a) a környezet- és klímavédelemhez, árvíz- és belvízvédelemhez, az erdővédelemhez, valamint az élet- és vagyonbiztonság megóvásához szükséges meteorológiai adatok gyűjtése, információk szolgáltatása,

 

b) a honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekek érvényesítéséhez szükséges meteorológiai adatok és információk biztosítása,

 

c) a meteorológiai veszélyjelzés készítése és közzététele,

 

d) a nemzeti hiteles meteorológiai adatokat szolgáltató, megfigyelő, távközlési és adatfeldolgozó alaprendszer, illetve a nemzeti meteorológiai adatbázis fenntartása, működtetése és fejlesztése,

 

e) a repülésmeteorológiai feladatok ellátása, valamint

 

f) Magyarország nemzetközi kötelezettségeiből fakadó meteorológiai tevékenység biztosítása.”

 

4. § (1) A Kvt. 48. § (4) bekezdése a következő d)-f) ponttal egészül ki:

 

(A települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozik:)

 

„d) területek zajvédelmi szempontból fokozottan védetté nyilvánítása,

 

e) csendes övezet kijelölése, valamint

 

f) a helyi zajvédelmi szabályok megállapítása.”

 

(2) A Kvt. 48. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„(5) A (4) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtására a fővárosban

 

a) az a) és a b) pont tekintetében a fővárosi közgyűlés,

 

b) a d)-f) pont tekintetében

 

ba) a fővárosi kerületi képviselő-testület,

 

bb) a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi közgyűlés

 

alkothat rendeletet.”

 

5. § (1) A Kvt. 110. § (7) bekezdése a következő 37. és 38. ponttal egészül ki:

 

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg)

 

„37. a meteorológiai tevékenységgel kapcsolatos részletes szabályokat;

 

38. a meteorológiai tevékenységgel összefüggő állami feladatokat ellátó szervek feladat- és hatáskörét.”

 

(2) A Kvt. 110. § (8) bekezdése a következő f)-h) ponttal egészül ki:

 

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg)

 

„f) a légszennyezettség szempontjából ökológiailag sérülékeny területek kijelölésével összefüggő szabályokat;

 

g) a légszennyező anyagok terjedésének vizsgálatával, a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának mérésével, vizsgálatával, ellenőrzésével és értékelésével, valamint a helyhez kötött légszennyező források üzemeltetésének levegőtisztaság-védelmi követelményeivel kapcsolatos szabályokat;

 

h) a légszennyezettség szempontjából ökológiailag sérülékeny területeket, valamint az ország területének a légszennyezettség alapján zónákba történő besorolását.”

 

(3) A Kvt. 110. § (8a) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítsa meg)

 

„b) a légszennyező anyagok veszélyességi fokozatba sorolását.”

 

(4) A Kvt. 110. § (8e) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„(8e) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

 

a) a földtani közeg érintettsége esetén a vízvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott,

 

b) az a) pont és a (8a) bekezdés a) pontja alá nem tartozó esetekben

 

rendeletben állapítsa meg a környezeti elemek - ide nem értve a vizeket - védelmére, a szennyező forrásokra, illetve a környezeti elemek terhelésének, szennyezettségének mérésére, ellenőrzésére, továbbá a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelemre vonatkozó részletes szakmai szabályokat.”

 

(5) A Kvt. 110. § (15) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„(15) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy

 

a) a levegő, a környezeti zaj és környezeti rezgés vonatkozásában a szennyezettségi határértéket az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott,

 

b) a földtani közeg vonatkozásában az igénybevételi, kibocsátási és szennyezettségi határértékeket a vízvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott,

 

c) az a) és b) pont alá nem tartozó esetekben a határértéket - a vizekre vonatkozó határértékek kivételével -

 

rendeletben határozza meg.”

 

6. § A Kvt. 110/A. § a) pontja a következő af) alponttal egészül ki:

 

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki)

 

„af) a meteorológiai tevékenységgel összefüggő állami feladatokat ellátó szerveket, továbbá”

 

7. § (1) Hatályát veszti a Kvt. 110. § (8a) bekezdés c) pontja.

 

(2) Hatályát veszti a Kvt.

 

a) 48. § (1) bekezdésében az „a környezeti zajjal összefüggő szabályozás tekintetében a kerületi önkormányzat képviselő testülete, egyéb környezetvédelmi előírásokkal összefüggésben” szövegrész,

 

b) 48. § (4) bekezdés b) pontjában a „valamint” szövegrész,

 

c) 110. § (8a) bekezdés a) pontjában a „, továbbá a légszennyezettség szempontjából ökológiailag sérülékeny területek kijelölésével” szövegrész,

 

d) 110. § (16) bekezdésében a „, továbbá a feladatok során alkalmazható környezetvédelmi eljárások, technológiák, anyagok, készletek fajtáját és mennyiségét” szövegrész, és

 

e) 110/A. § a) pont ae) alpontjában a „továbbá” szövegrész.

 

8. § Hatályát veszti a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 85. § (1) bekezdés c)-e) pontja.

 

9. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

 

 

 

 

 

4.      Karinthy Frigyes:

 

 

 

MÓRICZ ZSIGMOND,
a tősgyökeres

 

 

 

NÉPIESCH

 

 

 

Igen, most valami újat kezd a kezdő író: júliusra tehát beiratkozik a népies iskolába, ahol Móricz Zsigmond osztályfőnök úr vezetése alatt káromkodástant, asztamateremtetteológiát, kutyafalógiát, beszéd- és förtelemtant és köpészetrajzot tanulmányoz; rendkívüli tantárgynak heti két órában helyesírásról leszoktató testgyakorlatokat végez. Első írásbeli dolgozatait itt nyújtja be a Nyugatnak.

 

(Folytatás)

 

Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.

 

- Hej, muramista, muramista - ódódzott a nyelvije nekije -, bé tökkel vágtál csülökbe.

 

Megaztánis a felesége eszmélkedett a jobbérzésébe, és attul úgy, de úgy összefancsorgott a lelke levese, hogy szinte bőrzött. Akkor, mint a kanoroszlány, kibicsakta a nyakát, a szeme is megnyikkant bele - aztán akkor úgy ment Turi Dani, szélesen, peckésen, nagytehetemséggel, úgy ment végig araszolva a nagy utcán. De közben tarajashorgas, úri böfögés nyomta, nyefegette a torkát, azt meg legyűrte keserűen: izgatta, vágta, gyömöszölte, gyomrintotta a nagyérzés, nagyfeneérzés, hogy az erei úgy daggantak a nyakacsiggályán, mint téli teplincze a vágáskor. Az a szeginasszon! Az a szeginasszon!

 

Eccere Bira jön vele szembe, az meg csak ránézett, megnézte a testivel egészbe, és csak úgy sunysuttyából odapistangolt a nagyerős hím szemébe. Csak úgy, a hóna alól nézte, de a cippes derekát végigriszákolta valami fortymeleg.

 

- Hej, muramiste, te Bira, merre lófrász? - beszélt Dani, de a szemét már elöntötte a hímes vérharag.

 

- Merre? - rüstölt a ján, nyelveskésen. - Merre, hát mér, aszongya, kee! Amerre fekete jérce jár: a lábán.

 

S megrisszantotta újfent a derekahajlását.

 

Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke hímdagadás fogta el: - a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: - a nyakaere félméterre kilógott, és úgy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Úgy lett meg a ján, aztán visszaesett, mint a rongy, nyaflán, szétnyúlva, kehesen.

 

A férfi csak nézte, és már torlakodott a torkában a nagyutálat. Valami erős, mélységes lágyság fogta el, héj, muramiste, muramiste - azzal fogta, béköpött, odapökött az erős, széles tenyerébe egy féllitert, azt hozzácsapta a jánhoz, hogy csak úgy liccsent.

 

Úgy ment el, mint az Isten.

 

Kimeresztette a nyakát.

 

Vitte a nagyerős lelke.

 

A tábla végébe meg ott állt a walesi herceg felesége, annak a törékeny testét végigbizsenbozsongatta valami borsódzás, babzás: - úgy nézte a férfit, hogy málladt tőle a fehér melle. Különösen a köpést nézte. Ilyen szépet, igazit, hímeset még nem látott. Ilyen igazi, erős férfit.

 

Az meg csak jött felé.

 

- Mi járatban erre, Turi uram - kérdingette a hercegzasszony csak úgy közömbösen.

 

- Instállom, usgye, aszongya, butykos, lölkem - mondta Turi Dani makacs-mereven. S egyszercsak, fogta, s akkorát bömbent, ordantott a torkával, hogy a szája kétoldalt kirepedt a füléig. Valami forróság fogta el a hercegzasszonyt: - a hímség ilyen förtelemszép nyikkanására. Elszédült, megkábult, összebágyadt, lecsuppant, odariggyent a férfi zekés melletetejére. Először látott igazi férfit. Erős, ősösztönös, nagyszerű, igazi, félliterköpő, füligrepedtszájú, füstös férfit. Az igazit. A nagyot. A kérlelhetetlent. Az ősösztönöst.

 

- Te szép, te én uram, mura, mura - nyögte elaléltan, pihegve, mint nyaratszaki csibbe.

 

Dani meg nézte.

 

Aztán egyetlen, morczos mozdulásával a körmefeketéjének, felhasgatta végig a hercegasszony hasát. Úgy hagyta ott, kibuggyanva. Az még akkor is szerelmesen tátogott, tinpegett utána.

 

Úgy ment el döngve.

 

Vitte a nagylöttyös indulat. A férfit.

 

Két uralkodó herceg jött vele szembe három bölénnyel. Dani oda se szottyant nekik, áttaposott rajtuk. Belerúgott, átrúgta. Hozzá sziszegett a fogával, keresztül a foga-húsán.

 

Három másik ember jött.

 

A tömörkény, meg a gárdonyi, meg a mikszát.

 

- Mi járatban - mondta a tömörkény. - Mi járatban, gazduram. Itt nem lehet átmenni, gazduram. Dram.

 

Dani csak nézte. Vérbenyihhant, a szeme.

 

Nagyot, keserveteset fohászkodott a gyomraveleje. Két kezével odakapott, megfogta, forgatta a népiescht és csak úgy szőrmentében, riszálva, odakente a palánkhoz. Még be is sózta, paprintotta kevéssé. Egyet ropigott a fogával, s leharapintotta a két másik népiesch fejét. Úgy meningélt továbbság, népies irányban.

 

 

 

MÓRICZ ZSIGMOND

 

 

 

SÁRARANY

 

Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a búza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet. A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „az isten is kitanult már a mesterségiből”, de nem zúgolódnak, nem ijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy jön.

 

Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utána bámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha rá-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggaz­dagodó emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.

 

Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy eldobott kukoricakórót, míg beér a pitvarba, apróra töri, s bent a szabad tűzhely elé veti a többi tüzelőhöz.

 

A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik gőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendelyszoknya alól fekete, megkopott papucsban mezítlába.

 

Ahogy az ura belép, visszafordítja az arcát feléje. Irigység és méreg futja el. Persze, ezt az embert nem nyúzta le az öt esztendei házasság meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A barnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta. Bezzeg ő odavan, róla leszopták a húst a puják meg a sok dolog meg a sok méreg.

 

Dani hajnalban ment el hazulról, most délére jár, érzi, hogy köszönni kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönni derogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki aztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi elmulasztotta a percet, s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz, úgy érzi, mintha adósa volna. Kipislant hát félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandít félszemmel, s azt mondja:

 

- Hát ha esni akar, csak hagy essék!

 

Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszú Turinak” is hívják; az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel rendben van a dolog.

 

Dani befelé mozdul, az első házba. Újra szólni készteti valami. Mintha nem volna minden rendben közte meg a felesége között.

 

- Hun az én veres noteszem - mondja.

 

- Hun. ’Sz ott van a mándliba. A sifonyba.

 

Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van.

 

A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a fölmázolt föld szagával, a kissé dohos ágynemű meg a tiszta szobában tartott ételneműek, az avasodó vaj, savanyodó tej szagával. A sifon uras, annak az ajtaját kinyitja, s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt. Leül az asztalhoz, s a homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvös szobában hozzáfog számolni. Meg­nyalogatja a plajbász hegyét, s gyerekes, iskolás, nagy betűkkel szókat, számokat ír egy tiszta oldalra.

 

- Kitapodom a beledet, te kutya! - hallja egyszer a felesége hangját. - Hogy az isten vegyen el, te, - hát nem felfordította a tejescsuprot!

 

Sipp, supp! hallatszik kívülről, ahogy az asszony csattogó tenyérrel rápaskolt a gyerek vastag húsára. A kisfiú csak egy jó perc múlva kezdett el rikoltani, de akkor aztán úgy, mint a malac, akit nyúznak.

 

Dani egy kis ideig odaügyelt, aztán tovább folytatta a dolgát. A gyerek az asszonyé, ahhoz neki semmi köze; ha még a két gyerekével se volna szabad az asszony, akkor itt hagyná a házat.

 

Kis idő múlva nyílik az ajtó, dühösen berohan az asszony, s a fal mellett álló tejesköcsö­gök­höz áll, és szemlét tart felettük.

 

- Mi az istennyilát csináljak már - zsémbel hangosan, de nem mintha valakitől tanácsot kérne, hanem mert nem bírja magába fojtani a szót -, még vót egy meszely abba a csuporba, éppen elég lett vóna. Most mán kezdhetek egy egész köcsögöt. Bajlódhatok, míg leszedem a tetejit...

 

- Nem árt a vaj a bélesbe - szólt oda Dani, gondterhes arccal, amelyen meglátszott, hogy föl sem veszi az asszony mérgét.

 

Erzsi összeszorította a fogát, s felkapott egy jókora tejescsuprot. De a nagy cserépedény már régen repedt volt, mindig várta vele Erzsi a drótost, s hogy az nem jött, nagy félve mégis használta, hiszen olyan szűkébe volt a kedvére való jó tejescsuproknak. Most izgatottságában elfeledkezett a csupor hibájáról, felkapta, s ahogy kifordult vele a szoba felé, az abban a pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer darabra tört.

 

- Apróra! - szólt újra Dani hidegvérrel; vagyis: ha van, legyen, ha törik, törjön! úgyse baj, nem kár...

 

Erzsi fogta a csupor fülét, ami a kezében maradt, s úgy odaszánta az ura fületövéhez, hogy ha az utolsó percben egy gondolattal vissza nem tartja, baj lett volna belőle. De hát az asszony nem tud ütni, csak magát emészteni, ahelyett, hogy másokon töltené bosszúját.

 

Sarkon fordult, kiment, a cserepet a szemétbe lökte, elővette a seprűt, lapátot meg egy nagy mázolórongyot, s bement feltakarítani a ház földjét.

 

A szeméből könnyek szivárogtak, olvadt, égő cseppek, s bent feszült a vulkán az indulatoktól.

 

Dani kedélyesen nézte; motoszkált ugyan valami benne, hogy kár most bizgatni az asszonyt, nem jó lesz, de úgy benne volt az uszításban, hogy nem állotta. Szórakozottan tartotta vastag ujjai közt a vékony plajbászt, s úgy nézett csendesen, mosolyogva a feleségére. Roppant mulatságos volt neki, hogy Erzsi minden dühe mellett is milyen szépen, szaporán, ügyesen dörzsölgeti a sáros földet.

 

- Látod - mondta neki jámboran -, most lesz szép. Mindig így kék, tejjel súrolni fel, de sajnálod...

 

Az asszony megszédült, a nyelve megbénult a váratlan sértéstől.

 

Ebben a percben robajló sustorgás hallatszott a konyhából, a tűzhelyről.

 

- Az a tej is kifutott! - kiáltott az asszony, és kirohant.

 

Dani felkacagott. A nyitva maradt ajtón csakugyan égett tejbűz áradt be.

 

A következő pillanatban a túlsó szobából éles babasírás hangzott fel. A csecsesbaba felébredt, és sírni kezdett.

 

- Dögölj meg! - kiáltott be rá az anyja. - Ebkölyke. Most halj meg, ne legyen belőled olyan kutya, mint az apád.

 

Dani nevetett magának.

 

Az asszony kisvártatva folytatta:

 

- Hun az a kis bitang! Te! - kiabált ki az udvarra, ahol a nagyobb fia még mindig bömbö­lészett, az eresz alatt a gerendán ülve. - Gyere be! Egy pissz ne legyen, mert a nyakadra hágok. Eregy, ringasd azt a másik kis nyavalyát... De ki ne fordítsd!

 

Dani újra nevetett: azért mégis van gondja rá. Ki ne fordítsd! Asszony!

 

A fiatal asszony a tűzhelyen rendbe hozott mindent, s újra bement a házba, hogy kiseperje a cserepeket.

 

- Szakadhatok én százfelé; szakadhatok én - mohogta.

 

- Nem árt az ugrálás! legalább frissülsz egy kicsit! - vetette oda Dani.

 

- Hallgass! - rikácsolta az asszony, képéből kikelve. - Hallgass, mert mingyán itt döglök meg! Vagy itt ölöm ezt az egész frekvenciát.

 

Lihegett, fújt.

 

- Bitangok! Megétetni eccer! Mer az vón jó csak. Mind belőlem él. Ha százan vannak, mind nekem kell körültáncolni. Mindnek én vagyok a cselédje.

 

- Minek vagy! - mondta kicsinylő bosszúsággal Dani - hány segítséget állítsak?

 

- A kell nekem! - szólt undorral Erzsi - a te segítőid, nyald ki mindnek a... Az csak neked való. Az én konyhámba nem teszi be a lábát egy dajnád se. Az én tiszta edényembe nem nyúl egy asszonyszemély se a faluba.

 

Dani fölkacagott, megkapóan tiszta csengésű, egészséges, jóízű kacagással.

 

- Na, na! Van tán a faluba olyan is, akit nem pellengéreztél még ki velem.

 

- Van. A nagyanyám, aki húsz esztendeje a fődbe rothad. De más nincs.

 

Dani újra felkacagott. Szép, egészséges, harapós fogai kicsillogtak. Erős bikanyakát hátra­szegte, s merész tekintetű piros arca férfiasan ragyogott. Barna haját, amely izzadt, fehér homlokára csapzott, félrehárította, hogy széles hullámot vetett a fürt, s szeme bizalmasan, gondtalanul sugárzott.

 

Az asszony gyűlölettel nézte ezt az embert, akiért valaha a kútba ugrott. Első gazdalány volt, s nem akarták a zsellérfiúhoz adni. Nem is adták, míg a nyalka legény, aki már akkor is híres kapós volt az asszonynépnél, nemcsak a lányt, de az anyját is meg nem ölelgette. Későn tudta meg Erzsi, mikor már nem volt mit tenni, mikor már a fél falu szeretője volt az urának, s emiatt az anyja féltékenységében szinte megháborodott, és maga világosította fel asszony­lányát. Erzsi fölundorodott, s azóta rá sem tud nézni az anyjára. Hiszen, csak legalább ha egy szeretője lett volna az urának, akkor összetörtek vón valahogy. De így, mikor egyszerre tíz-húsz lánnyal-menyecskével, de még vénasszonnyal is bizonyos köze volt, s jól tudja, hogy az édesanyja is ott van máig köztük, - így nem lehetett hova lenni. Jobban undorodott a fiatal­asszony attól, akit az urával meggyanúsított, mint a hullától. S nem mehetett sehova, inkább itt maradt ezzel az emberrel, akiről még most is úgy érzi néha, hogy nem tudna nála nélkül megélni.

 

A férfi csak nézte, nézte a szikrázó fekete szemű asszonyt, aki egészen belecsúnyult a haragjába. Olyan furcsán, olyan kétes érzéssel nézte az erős ívű fekete szemöldök alól, a szép alakú, hófehér homlok alól, a keményen kiszögellő arccsontok, éles vékony orr, epés metszésű száj keretéből kinéző nagy sötét szemek poklát, amely mégsem tudott igazi hatást tenni rá... Most már értette, miért volt ő hűvös ehhez az asszonyhoz már elég régi idő óta, pedig maga is bámulta, milyen gerjedelmes mostanában a vére. Csúf ez az asszony, csúf. Imádkozásra, térdelésre és gyűlölködésre termett, nem szerelemre. Pápista. Szívós és szenvedélyes, amit ő nem bír megérteni. Az ő jó, kövér, hamar felgyúló, lecsendesedő, keveset haragvó, sokat káromkodó kálomista természete sok puhaságra s örökös jókedvre vágyakozik... És mégis izgatja, leköti ez az asszony, sokkal jobban, mint a világ minden asszonya. Nem is cserélné el senkivel... de senkivel a világon. Tele van vele, örül a nagy tisztaságnak, a testi-lelki-életbeli szeplőtlenségének. Nagyra van vele, mint olyan asszonnyal, akihez nincsen több hasonlatos. És mikor szabadon csatangol a kurta örömök virágos kertjében, mindig örvendve gondol az asszonyára, aki otthon van, neki őrzi meg tiszta virágkelyhét, s térden imádkozik a maga szigorú isteneihez, akik neki olyan idegenek s olyan gyűlöletesek.

 

A húsos, rózsás képű ember szeme lobbot vetett, bal kézzel elkapta az asszony megfeszült kezeszárát, s odarántotta őt magához. Az asszony másik kezében ott volt a teli szemétlapát, arról mind lerepült a cserép szanaszét a szobában. Dani jókedvvel kacagott rajta, mintegy megkönnyebbülve. Átölelte az asszonyát, leszorítva két karját, s az izmos, szívós asszony érezte, hogy ereje a férjéé mellett semmi, mint az ő kezében a gyerekéé. Úgy bánt vele, ahogy akart. Odaszorította az ölébe, lefektette a vállára, s megpaskolta a hátát.

 

- Te bogár, te! - mondta neki, s aztán fogta, eltartotta két kézzel magától messzire, hogy jól az arcába nézhessen.

 

Az asszony kezéből kihullott a vaslapát, s csörömpölve állt meg a földön egypár cserépben. S a nő eleresztette magát; összerokkanva hagyta, bármit tesz vele az ura.

 

- Ó, te hónapos rózsa! mi bajod? - mondta Dani, s a győző kedvtelt érzésével nézett az asszonyra. - Hát van híjjod? Megkárosítalak? Hiszen nem bírod el, ha megcsókollak, te! Mindig kifog utána a - betegség. Te üvegvirág. Hiszen sok vagyok neked, te harmat. Belehalsz, ha addig csókollak, míg nekem elég.

 

Kiterítette a két karján az asszonyt, mint egy vékony gyereklányt. Erzsi érezte, hogy fölrepül a levegőbe. Elveszett a lába alól s a lelkéből a biztos föld kisugárzó ereje; szédült és ájult, és érezte, hogy az ura tenyerén van, de olyan biztos helyen, mintha az isten markában volna. Megvillant szűk kis agyában a gondolat, hogy ilyen erős ember nincs több a föld kerekségén, mint az ő ura, aztán elalélt, s hagyta, hogy azt tegye vele, amit akar. Főhetett már, futhatott már odakint a tej, a rántás, pecsenye korommá.

 

Dani odaborította a meleg asszonyi testet magára, mellére, vállára, s gyengén átölelte. Alig volt ruha a forró testen, amelynek színe, a bőre érintése kezdett meghidegülni - saját magára lecsapódó gőzében - a fagyos szobában, és mégis olyan hőséget sugárzott ki a test, mint az olvadt vas.

 

- Látod, látod - mondta csendesen a férj -, olyan vagy, mint a sár. Mit kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyúlok, véged. Affenébe, száz asszony is kicsi vón nekem...

 

Átölelte s magán tartotta a pihegő asszonyt; aztán ráncbaszedte homlokát s elcsöndesedett. Eszébe jutott az üzlet, ami most az egész lelkét lefoglalta, s az asszonnyal az ölében, pár pillanat múlva olyan tisztán és nyugodtan gondolt az imént félbeszakított tervére, mintha csak a plajbász volna az ujja közt, s nem egy szerelembe fulladt asszony, a tulajdon felesége.

 

Az asszonyi test lassan odasimult hozzá. A két meztelen kar megölelte a férfinyakat, vállat; a szorgalmas, ügyes, tapintó ujjak megbizseregtek, amint a férfi puha, simuló gyolcsingén átérezték az üvegsima és ruganyos kemény húst, s elkezdtek játszani, tovább tapogatni s egyszerre lázasan görcsösen markoltak bele a húsba; marokra fogva; gyúrva, gyötörve, csókolva a váll alatt meggyűrődő, egész tenyért betöltő húsdomborulatot. Az asszony esze alázatos segítője lett hirtelen fölviharzott testi gerjedelmének, s amíg két megbarnult erős karjával átfonta a férjét, cserepesre szikkadt szomjas ajkával beletapadt a nyakára ott, ahol az ingből kifehérlik, s ekkor teljesen elfeledett minden bajt, keserűséget, szívfájást. Csak kívánta, áhította, odaadta magát a hímjének.

 

 

 

 

 

5.        

 

Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:31512-2016:TEXT:HU:HTML

 

Magyarország-Budapest: Beszerzési tanácsadó szolgáltatások 2016/S 020-031512

 

Miniszterelnökség, AK10272, Kossuth Lajos tér 1–3., Címzett: dr. Nagy Anita, Budapest 1055, MAGYARORSZÁG. Telefon:  [phone]. Fax:  [phone]. E-mail: [e-mail]

 

(Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 31.10.2015, 2015/S 212-386339)

 

Tárgy: CPV:79418000, 79111000, 80500000 Beszerzési tanácsadó szolgáltatások Jogi tanácsadási szolgáltatások Képzési szolgáltatások A következő helyett: III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: MSZ/1) Az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített, közbeszerzés tárgya szerinti referencianyilatkozatokat/igazolásokat a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16.§ (1) bek. a–b) pontjában foglaltak szerint. A nyilatkozatnak/igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia: — a teljesítés ideje (év/hó/nap), — a szerződést kötő másik fél, — a szolgáltatás tárgya, — az ellenszolgáltatás nettó összege, — nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (ajánlatkérő szerződésszerű teljesítésnek tekinti a szerződésszerű részteljesítést is), — kapcsolattartó adatai: neve, telefonszáma, — közbeszerzési eljárás lebonyolítása esetén az eljárást megindító hirdetmény TED/KÉ azonosítószáma (amennyiben releváns), — teljesítés helye, — közbeszerzési eljárás lebonyolítása esetén az eljárásra vonatkozóan jogorvoslati eljárás vagy annak bírósági felülvizsgálata kezdeményezésére sor került-e, keretében jogerősen jogsértés megállapításra került-e. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben közös ajánlattevők vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 129. § (7) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést – közös ajánlattevői, vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (6) bekezdése alapján, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra, vagy szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referenciaigazolás vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás vagy szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15 %-ot.

 

HL/S S20 29/01/2016 31512-2016-HU

 

- - Szolgáltatások - Helyesbítések - Nyílt eljárás 2 / 7

 

29/01/2016 S20 http://ted.europa.eu/TED

 

- - Szolgáltatások - Helyesbítések - Nyílt eljárás Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához

 

2 / 7

 

MSZ/2) Az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell nyilatkozatát a 310/2011. Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezésével, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, saját kezű aláírással ellátott szakmai önéletrajz, végzettséget és képzettséget igazoló egyszerű másolati okirat, dokumentum csatolásával. Az önéletrajzból az alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakmai tapasztalatnak egyértelműen ki kell derülnie, így különösen az alábbi adatokat kell feltüntetni: — a szakmai gyakorlatként megjelölt beruházás/projekt ismertetését, — az adott szakember által a hivatkozott beruházáson/projektben ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, — a tevékenység kezdő és befejező idejét (legalább év, hónap), — valamint annak feltüntetését, hogy az ajánlattevővel állnak munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban, vagy kapacitást biztosító szervezet által, vagy kapacitást biztosító személyként kerülnek bevonásra. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét – amely szakember esetében ez követelmény – az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe. Csatolni kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlat keretében való bemutatásáról tudomása van, ehhez kifejezetten hozzájárul és kész a teljesítés során történő személyes közreműködésre. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került; vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során. Azokban az esetekben, amelyekben a 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja – figyelemmel a 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is –, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 15. § (1)–(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett. (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 17. § (1) bek.).

 

6.       Albert Einstein – A speciális és általános relativitás                        

 

ELSŐ RÉSZ

 

A SPECIÁLIS RELATIVITÁS ELMÉLETE

 

1. A geometriai tételek fizikai tartalma

 

Gyermekkorodban, kedves olvasóm, bizonyára te is megismerkedtél Euklidész geometriájának égbenyúló épületével, és talán több tisztelettel, mint szeretettel emlékezel erre a büszke várra, amelynek vég nélküli lépcsőin lelkiismeretes tanítóid megszámlálhatatlan órákon át hajszoltak fölfelé. Ha múltad ezen óráira gondolsz, mindenkit megvetéssel sújtasz, aki e tudomány mégoly félreeső részének igazságát kétségbe merné vonni. A biztonság büszke érzése azonban talán abban a pillanatban cserbenhagyna, amint valaki azt kérdezné: "Mit értesz hát azon az állításodon, hogy ezek a tételek igazak?" Időzzünk el egy kissé ennél a kérdésnél.[1]

 

A geometria bizonyos alapfogalmakból indul ki, ilyenek a sík, a pont, az egyenes, amelyekkel többé-kevésbé világos képzeteket tudunk kapcsolatba hozni; továbbá bizonyos egyszerű tételekből (axiómák), amelyekről feltesszük, hogy "igazak". Minden egyéb tételt ezekre a sarkigazságokra vezetünk vissza, egy logikai módszer alapján, amelynek helyességét kénytelenségből elismerjük. Valamely tételt akkor mondunk helyesnek, azaz "igaznak", ha az elismert módszer szerint az axiómákból vezettük le.[2] Így a geometriai tételek "igazságának" kérdése végül is az axiómák "igazságának" kérdéséhez vezet. Az azonban már régóta ismeretes, hogy erre az utóbbi kérdésre a geometria módszereivel nemcsak, hogy nem felelhetünk, hanem e kérdésnek egyáltalán értelme sincsen. Nem tehetjük fel ezt a kérdést így: vajon igaz-e az, hogy két ponton keresztül csak egy egyenes fektethető? Csak azt mondhatjuk, hogy Euklidész geometriája olyan alakzatokkal foglalkozik, amelyeket "egyeneseknek" nevez, és amelyeket olyan tulajdonsággal ruház fel, hogy két pontjuk egyértelműen meghatározza őket. Az "igaz" fogalma nem illik a tiszta geometria állításaira, miután, az "igaz" szóval végeredményben a valamilyen "reális" tárggyal való megegyezést szoktuk megjelölni. Csakhogy a geometria nem azzal foglalkozik, hogy fogalmai minő vonatkozásban vannak a tapasztalat tárgyaival, hanem kizárólag ezeknek a fogalmaknak egymás közti logikai összefüggéseivel.[3]

 

Könnyen magyarázható, hogy mégis mi indít minket arra, hogy a geometria tételeit, az "igaz" szóval illessük. A geometria fogalmainak a természetben többé-kevésbé egzakt tárgyak felelnek meg, és kétségtelenül bennük találhatjuk e fogalmak keletkezésének egyedüli indítóokát. Ha a geometria el is tekint ettől, azért, hogy épületének a lehető legnagyobb zártságot adja, az a szokásunk, hogy pl. a távolságon egy gyakorlatilag merev testen levő két megjelölt hely közötti egyenes darabot értsük, mélyen gondolkodásmódunkban gyökerezik, így megszoktuk azt is, hogy három pontot akkor tekintsünk egy egyenesen fekvőnek, ha alkalmasan választott pontról, félszemmel nézve, látszólagos helyük egybeejthető. Ha mármost követjük megszokott gondolkodásunkat és Euklidész geometriájának tételeihez még hozzákapcsoljuk azt az egyetlen kijelentést, hogy a merev test két pontjának távolsága (egyenes darab) mindig ugyanaz marad, akárhogyan változik is a test helyzete, úgy az euklideszi geometria tételeiből olyan tételek lesznek, amelyek a praktikusan merev testek lehetséges kölcsönös helyzeteire vonatkoznak. Az így kiegészített geometriát azután a fizika egyik ágaként kezelhetjük. Ezek után már jogosan kérdezhetjük, hogy "igazak"-e a geometria tételei, mert most már szó lehet arról, vajon ezek a tételek állnak-e azokra a valóságos dolgokra, amelyeket a geometria fogalmaihoz rendeltünk? Azt is mondhatnánk, ha nem is egészen pontosan, hogy ilyen értelemben egy geometriai tétel akkor "igaz", ha körzővel és vonalzóval végzett szerkesztés útján igazolható.[4]

 

A geometria tételeinek "igazságáról" való meggyőződésünk ilyen értelemben természetesen kizárólag eléggé tökéletlen tapasztalásokon alapszik. Az alábbiakban igaz voltukat egyelőre fel fogjuk tételezni, hogy meggondolásaink utolsó részében (az általános relativitás keretében) belássuk: igazságuknak vannak - és mennyiben vannak - határai.

 

2. A koordinátarendszer

 

A távolság már jelzett fizikai értelmezése alapján valamely merev test két pontjának távolságát mérések alapján meg tudjuk állapítani. Szükségünk van ebből a célból egy egyenes merev anyag-darabra (S rúd), amelyet mértékegységként fogunk használni. Ha A és B valamely merev test két pontja, akkor összekötő egyenesük a geometria törvényei szerint megszerkeszthető ; erre az egyenesre az A pontból kiindulóan annyiszor rakjuk fel az S rudat, míg B-be jutunk. A felrakások ismétléseinek száma: az AB hossz mérőszáma. Ezen alapszik mindenféle hosszmérés.[5]

 

 Bármely esemény vagy tárgy helyének térbeli leírása azon alapszik, hogy megadjuk egy merev testnek (melyre a leírást vonatkoztatjuk) azt a pontját, amellyel ez az esemény egybeesik. Ez nemcsak tudományos meghatározásoknál, hanem a mindennapi életben is így történik. Mert boncolgassuk csak a következő helymeghatározást: "Budapesten az Engels-téren".[6] Itt a föld felülete az a merev test, amelyre a helymeghatározást vonatkoztatjuk; ezen van az "Engels-tér Budapesten", amely tulajdonképpen egy névvel ellátott, megjelölt pont, amellyel az esemény térbelileg egybeesik.[7]

 

A helymeghatározásnak ez az egyszerű módja csak merev testek felületén levő helyeket ismer, és ahhoz van kötve, hogy ezen a felületen megkülönböztethető pontok legyenek. Lássuk, miként szabadul az emberi szellem ettől a két korlátozástól, anélkül, hogy ezáltal a helymeghatározás lényege változást szenvedne. Ha pl. az Engels-tér felett egy felhő lebeg, ennek a földfelületre vonatkoztatott helye oly módon rögzíthető, hogy a téren a felhőig nyúló merőleges póznát állítunk fel. Hosszát a mértékegységgel megmérjük. Most megadjuk még a pózna talppontjának helyét, és tökéletes helymeghatározást végeztünk. Ezen a példán látható, miképpen történt a hely fogalmának finomodása.

 

a)  Azt a merev testet, amelyre a helymeghatározást vonatkoztatjuk, megtoldjuk annyira, hogy elérje a lokalizálandó tárgyat.

 

b)  A hely jellemzésére megnevezett jelzőpontok helyett számokat használunk (jelen esetben a mérőrúddal megmért póznahosszt).

 

c) Felhőmagasságról beszélünk akkor is, ha a felhőig érő póznát egyáltalán fel sem állítjuk. Ilyenkor a föld felszínének különböző helyeiről a fény terjedési tulajdonságainak figyelembevételével végzett optikai felvételek segítségével állapítjuk meg, milyen hosszúnak kellene lennie a póznának, hogy a felhőig érjen.

 

Láthatjuk ebből, hogy a helymeghatározások szempontjából nagyon előnyös, ha mérőszámok alkalmazásával megszabadulhatunk a merev testeken (amelyekre a helymeghatározásokat vonatkoztatjuk) levő jelzőpontoktól. A mérő fizika ezt a Cartesius-féle koordináta-rendszer alkalmazásával éri el.

 

Ez nem egyéb, mint három egymásra merőleges és egy merev testté egyesített sík fal. Bármi felé történésnek a koordinátarendszerre vonatkoztatott helye annak a három merőlegesnek, azaz koordinátának (x, y, z) a hosszával jellemezhető, amelyet az említett történés helyéről a három sík falra bocsátunk. (Lásd a 2. ábrát a 20. oldalon.) Ennek a három merőlegesnek a hosszát merev rudakkal végzendő oly műveletek sorával határozhatjuk meg, amelyeket az euklideszi geometria törvényei és módszerei írnak elő.[8]

 

A gyakorlatban a koordinátarendszert többnyire nem valóságos falak alkotják; a koordinátákat nem merev rudakkal végzett szerkesztések útján, hanem közvetve határozzuk meg. A helymeghatározások fizikai értelmét azonban mindig megelőző fejtegetéseinkkel megegyezésben kell keresnünk, nehogy a fizika és asztronómia eredményei a homályba vesszenek.[9]

 

Az eddigieket összefoglalva: a történések térbeli leírására valamely merev test szolgál, amelyre a jelenségeket vonatkoztatjuk. Ez a vonatkoztatás feltételezi, hogy az "egyenes darabokra" érvényesek az euklideszi geometria tételei, és hogy az "egyenes darabot" fizikailag egy merev test és az ezen levő két jel képviseli.

 

 

 

 

 

7.       Szászi Zoltán: A szokott helyen hatkor

 

- Gondolod, ez van már?

 

- Hagyjuk, nem lényeges, na, döntsd meg még egyszer a flaskót, látom, a nyálad csorog erre a berkenyére, aztán mesélünk tovább, ha kell, részletesebben, te nekem, én neked.
- Ez tényleg csoda ital!

 

- Elég, ki ne pocsold, inkább a szemem folyjék ki, mint ez a drága ital, te! Csak módjával, kell ez még jobb napokra is, ez a drágaság! Proszit! Még arról mesélj, mi van kint a városban. A veres kutyák elbújtak? A zsaruk, azokra is kíváncsi vagyok, azok hogy viselkednek?

 

- Egészségedre! Tényleg marha jó pia. Na, szóval mi van kint a városban? Hát mennek a manifesztek kint a téren, morog, tüntetget a nép, látszik, hogy itt már nincs az elvtársaknak visszaút, vagy belelövetnek a tömegbe, mint Kínában, a Tienanen téren, vagy passz, menni kell nekik balra el, a süllyesztőbe, és menteni még, ami menthető, azaz a lóvét, a lopásról szóló bizonyítékokat meg ilyeneket.

 

- Szóval ez is elkezdődött. Gondoltam, hogy így lesz.

 

- Mit gondoltál?

 

- Hogy a dokumentumok kezdenek eltűnni.

 

- Az tényleg marha gyanús, hogy a járáson, a pártház udvarán máglyát raktak papírból, de hogy mit égettek el nagy hirtelenjében a fiúk, azt nem tudni.

 

- Nagyon be vannak kakilva?

 

- Gondolom, a besúgóhálózatuk névsora is benne volt a csomagban. Szóval szerintem fosnak rendesen a veres kutyák.

 

- A városházán mi van?

 

- A városházán? Te, ott nyugi van. Inkább fásultak, nem dolgozik senki, csak bent lézengenek az irodákban, leltároznak, meg ilyenek.

 

- A zsarukra térj még ki! Van szívatás? Szoktak igazoltatni? Vegzáltak már téged valamiért?

 

- Hát a zsaruk érdekesek. Mondjuk, míg a sztrájkfelhívást hordtam szét este a városban, tudod, a múlt hétfői általános, egyórás figyelmeztető sztrájkról beszélek, hát akkor egész idő alatt utánam cirkáltak. A narancs- fehér színkombinációs Škodájukkal. Az ötödik bések. Tudod, így van kiírva: VB.

 

- Aha. Te, ha ezek ennyire félnek, akkor lehet, hogy tényleg vége lesz ennek a rohadt rendszernek? A kislány, a titkárnőcske, akinek a gondjaira bíztál, is ezt mondta, és bizalmas volt nagyon. Kis aranyoska nekem. Gondoltad volna, hogy már harminchat éves elmúlt?

 

- Nem harmincöt Ne már?

 

- Sokkal fiatalabbnak néz ki, mint amennyi ténylegesen. Például az arca is, meg a bőre is, olyan szép, tiszta, puha, kerek.

 

- Na, álljunk csak meg, fater! Mi ez a duma? Te ezt a csajt így fél lábbal behódítottad?

 

- Jól van már, mit izélsz?

 

- Te vén kujon, te! Hát nézz oda, az ember nem jön hozzá egy hétig, küld maga helyett egy rendes kolleginát, hogy figyeljen már oda a vén barátjára, mert beteg, erre a Don Juanja nem meghódítja a csajt? Nocsak, tessék elmesélni!

 

- Abból nem eszel most nagy hirtelen, előbb te mesélj még, aztán ha viselkedsz, majd én is elárulok valamit neked. Te hogy éled meg?

 

- Nem aggódom semmin. Vagyok, sok vesztenivalóm nincs. Minden nyugis, szerintem, amit én látok, nem zaklat fel.

 

- Azért én aggódom, Öcsi. Hiába ez a nagy nyugi, ez szerintem látszólagos. Arról nincs semmi hír, hogy a hadsereget bevetik a tüntetések ellen, vagy esetleg a népi milíciát? Mert akkor véres lesz, fiam, a buli! Mint a hunoknál volt 56-ban. Az meg nem vicc.

 

- Te, én ezt nem hiszem. Nem vetik be, szét van már esve minden.

 

- A foltos fejű moszkvai fószer nem szólt még be?

 

- Nem tudok ilyenről. De te mesélj már végre a csajozásodról!

 

- Náluk a kulcs, mi fiam, a ruszkiknál, mi csak állunk az ajtóban. Bár az azért mégis jó, nem, hogy a németeket kiengedték? Pont a hunokon keresztül, Bébi talált még Trabantot az erdőben. Vagy már nem jár mostanság gombázni?

 

- Juj, de ki tudod kerülni, ha kényes dologra kérdezek!

 

– Okés, egyezzünk ki. Ha elmondom, mi a helyzet kint, te a kujonkodásodról fogsz mesélni.

 

- Rendben. Na mondd!

 

- Ja, egy érdekesség! Bébi utoljára október végén volt kint lila pereszkét szedni az erdőben, akkor még dumált valamit egy egész jóképű, négyütemű Wartburgról, ami a Balog-hegyen túl, a régi határútnál állt, de nem mentünk ki megnézni. Valahogy összetorlódtak a dolgok. Mint ahogy nálad is ezzel a csajozással. Kíváncsi vagyok, mivel etetted meg a Szerénkét.

 

- Egy frászt, Öcsi, én nem kujonkodom, és soha nem etettem a nőket kamu dumával. Udvarias vagyok, odafigyelő, kedves, úriember. Neveltetésemhez illően. Még így, betegen, azaz sérülten is. Nekem volt gyerekszobám! Veled ellentétben. Hadsereg, milícia! Erről beszélj még! Mondtam, a csajozásról úgyis akkor fogok beszélni, amikor majd én akarok.

 

- Nyugi, mondom már, ne dühöngj itt nekem! Szóval, ahogy jártam Zólyomban, tudod, ott van egy nagy kaszárnya, láttam kint a városban is katonákat. Na, a fiúk azt mondták, hogy ok bizony nem fognak fegyvert a saját bátyjukra, apjukra, rokonaikra, és ha kell, akkor fellázadnak a parancs ellen, de azért köztük is van néhány kis fafejű komcsi, amelyik máris startolni akarta a tankokat, hogy legyúrják a népet kint a téren.

 

- Hát, volt már ilyenre korábban példa.

 

- Szerencsére nem kaptak ilyen parancsot, és én azt hiszem, a sereg nem lép közbe, hacsak meg nem bolondul Liba elvtárs, azaz Husák, de az is járt bent Jáchymovban, így mesélted, szóval tudni a kéne neki, ezt már nem lehet így elintézni.

 

- Azt én nem tudom, hogy volt-e az uránbányászoknál a Husák, ezt a Gyuszi mesélte, hogy ők ültek együtt, és sokat segített a Gusztinak. Egyszer, pár éve még amnesztiát is kapott a Gyuszi, akkor éppen megint valami heveny verekedésért, meg némi fémlopásért akarták bekasztlizni. Te, Öcsi, a milícia nekem itt most gyanúsabb.

 

- Jó orrod van, vénember! Na, azok, a milíciások, azok tisztára be voltak zsongva. Állítólag azt követelték a járási pártbizottságon, hogy osszák szét a fegyvert, majd ők megvédik a szocializmus vívmányait, ha kell, akár géppisztollyal is. Szerencsére a járási elvtársak se kaptak ilyen utasítást, így egyelőre marha nagy csendben vannak, de ami csendes, az gyanús, ezt is te tanítottad.

 

- Így van, ami csendes ilyenkor, az gyanús. A jónép, az hogy viseli a dolgokat?

 

- A nép, hát az jár rendesen dolgozni, de az egyórás figyelmeztető sztrájkra kimentek a térre elég sokan, tudod, oda az ágyúhoz, Nagy majré nem volt, csak egy kis himnusz, néhány duma arról, hogy változás kell. Te, még a fiatalok is kijöttek a gimiből, pedig megfenyegették őket, hogy nem engedik érettségizni őket, ha ki mernek menni a térre, de azokban a gyerekekben van spiritusz, mert mégis kijöttek Szépen, sorban, nyugodtan. Tanulni és tanítani lehetett volna a fegyelmezettségüket.

 

 

 

 

 

8.    Esterházy Péter: Harmonia cælestis

 

Első könyv

 

Számozott mondatok az Esterházy család életéből

 

 

 

 „Kevés ember tud a közelmúlttal foglalkozni.

 

Vagy a jelenlevő élet ragad magához nagy erővel,

 

vagy pedig a múltba merülünk, és azt igyekszünk,

 

amennyire csak lehetséges, visszaidézni és

 

visszaállítani, ami teljességgel elmúlt.

 

Még az elődeiknek sokkal adós, nagy és gazdag

 

családokban is az a szokás, hogy inkább

 

emlékeznek a nagyapára, mint az apára.”

 

1. Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

 

 

 

2. Szöveget marcona, barokk főúrral indítani: jó: ilyenkor valami zsibongó bizsergés bizsergeti az ember mellkasát, előre köszönnek neki a személyi számítógépek, a szakácsa pedig, mert mért ne volna szakácsa (kinek is?), meglepetésül bárányfarkat ad föl rántva, ami olyan, mint a borjúláb, csak még finomabb, mert remegőbb, törékenyebb: édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelhetni, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban.

 

 

 

3. Édesapám, vélhetően, édesapám volt az, aki kabátja alatt a festőpalettával visszament a múzeumba, visszaosont, hogy az ott függő képeit kijavítsa, de legalábbis javításokat eszközöljön rajtuk.

 

 

 

4. Rémlik, törte apám hosszan és mindhiába a fejét, hogy a legszentebb dolog mégis az, amire nem emlékezünk.

 

 

 

5. Édesapám a XVII. századi magyar történelem és kultúrtörténet egyik legsokoldalúbb alakja volt, politikai pályájának csúcsán a nádori címet és a birodalmi hercegi rangot nyerte el. A kismartoni kastélyt fényűző rezidenciává tette, számos templomot építtetett, udvarában festőket és szobrászokat foglalkoztatott. A családtagok közül többen egy-egy hangszer kezelését is elsajátították; apám virginálon „verte ki” kedvenc darabjait, Pál Antal herceg több hangszeren is játszott (egyesek szerint hegedűn, fuvolán és lanton, mások szerint hegedűn és csellón), és közismert az a tény, hogy Haydn baryton művei a hangszert kedvelő Pompakedvelő Miklós herceg számára készültek. Édesapám több kötet – többségében Zrínyi Miklós hatását mutató – verset írt, és vallásos tárgyú műveket, imagyűjteményeket adott ki. 1711-ben Bécsben jelent meg Harmonia cælestis című vallásos énekgyűjteménye, s a magyar zenetörténet-írás ez idáig kiemelkedő zeneszerzőként is számon tartotta. Az újabb kutatások azonban rávilágítottak arra, hogy ez a meghatározás vele kapcsolatban csak korlátozott értelemben használható. Nemcsak azért, mert a kötet dallamainak jó része bizonyítottan nem tőle való (hiszen a kortárs zeneszerzők többsége is felhasznált idegen dallamokat), hanem mert föltételezhetően a dallamok földolgozását, a darabok komponálását sem ő (vagy nem egyedül) végezte. Kótaírása nemcsak külső alakjánál fogva, hanem egyébként is kezdetleges, bizonytalan és helytelen is. Az édesapám testi és szellemi képzettségére vonatkozó fennmaradt dokumentumokból kirajzolódó tudásszint és a Harmonia cælestis egésze, de főleg komplikáltabb rétege között olyan szakadék tátong, melyet csak fantáziával lehet áthidalni; hogy e célból csupán a legfontosabb függőhídfajták említtessenek: egyszerű, külön lehorgonyzott, önmagában lehorgonyzott, azután a kábelhíd, a ferdekábeles hárfahíd, a ferde csillagkábeles, a ferde legyező alakú és az egypilonos ferde hárfakábeles. Apám hárfán is, csillagon is játszott.

 

6. A szimfóniák 2. tételéhez meg kell öregedni, mondotta az ifjú Haydn a már nem fiatal, de megint egyszer türelmetlenkedő (heveskedő) édesapámnak.

 

 

 

7. Itt édesapám neve következik! – Ez a név álmot jelent; magyar álmot a pazarló gazdag emberről, a bugyellárisában két kézzel vájkáló úrról, a bankókat gabona módjára szeleltető, az aranyat és ezüstöt vékaszámra mérő gazdáról, akinek alakja szinte a népmeséből való. Jelentette a gazdag magyart… A magyar fantáziában az édesapám neve jelentette mindazt, ami a földön is mennyországgá teheti az életet… A valódi kiskirályságot, amely nem olyan, mint az anekdotabeli kiskirályság, amely a falu határánál végződik, hanem azt az uraságot, amely közvetlenül az öreg király után következik. Jelentett olyan terjedelmű földeket, amelyeket még a vadludak se tudnak átrepülni egy éjszakán, hát még maga az álmodozó ember, aki ezeknek az éjjeli madaraknak csupán csalékony kiáltását hallja! Jelentett forgós, lobogós tornyú kastélyokat, amelyek unalmukban a tó tükrében nézegetik magukat, mert a gazdájuknak nincs ráérő ideje a meglátogatásukra. Palotákat utcaszámra, amelyekben legfeljebb a kapus nevelgeti szakállát, a bezárt termekben kedvükre élhetik meghitt életüket azok az arcképek, amelyek egymást szerették, vagy hátat fordítanak egymásnak a haragosok: – a cselédség odalent iszik a József utcai Ivkoff vendéglőben, ahová emberemlékezet óta járnak a dologtalan urasági emberek… Az, itt édesapám neve következik, név legenda, a XIX. század végén, amikor valójában düledezni kezdtek a magyar udvarházak, jóformán csak két nevet lehet hallani azokban az órákban, amikor a magyar ember álmodozva néz a pipája füstkarikái után. Az egyik név: az édesapámé. A másik név: a Rothschildé. Hiszen voltak más nevek is Magyarországon, amelyeket tudott minden gyerek: oly név volt például: Ferenc József vagy az öreg Tisza – míg a női nemen lévők a Jókai keresztfiának, a hosszú bajszú hajósembernek, Tímár Mihálynak is elsóhajtották a nevét, ha máskor nem, hát álmukban – de az ország komoly, meggondolt, alapos lakossága már csak édesapám vagy ama Rothschild nevéhez ragaszkodott, ha már ábrándozásra adta a fejét. Hányszor álmodta a vándorlegény a mesemondó vén fűzfák tövében, hogy az előtte messzire nyújtózkodó országutat ama régi édesapám sóval hinteti be hófehérre, hogy Mária Teréziát nyár derekán is iramszarvasoktól vont moszkvai szánon vihesse Bécsből Kismartonba! Hányszor meresztette a szemét még visszafordultában is a merengésre amúgy is hajlamossá válott dunántúli utazó, amikor a fuvaros egy-egy ostornyéllendítéssel rámutatott kacsalábon forgó kastélyokra; napsugár-simogatásokra szendergő óriási parkokra; a szemhatárig ezüstben ringatózó tavakra, amelyekből néha feldobta fejét az aranyhal; vadaskertekre, amelyekből az őzikék oly szelíden nézegettek elő, mint a gyermekek képeskönyveiben… és a fuvaros azt dörmögte vöröskés bajusza alatt: Ez is az, itt édesapám neve következett, é. És a kovácsműhely, ahol patkolni fogunk, ez is, itt édesapám neve következett, é. Összefoglalva: ki tudná felsorolni mindazokat az édes hangzatokat, amelyeket a régi magyar emberben megütött az édesapám nevének kiejtése, ki, összefoglalva.

 

 

 

8. Édesapám nehezen adta meg magát, mert nem bízott igazán a fiában. Az meg csak ütötte, ütötte.

 

 

 

9. Családunk nevét az Esthajnalcsillagról nyerte. Kezdetben nem volt nevünk, az évezred első századaiban az oklevelekben és azok záradékaiban megnevezett hivatalnokok csak keresztneveiken és ritkábban nemzetségök nevein fordulnak elő, és ha nincs név, nincsen család. (A család az egymással leszármazás útján kapcsolatban álló, egy vérből származó, azonos történeti múlttal bíró és ennek folytán összetartozó személyek összessége. Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése az alapja a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak is. Ezért amelyik család a múltját elhanyagolja és őseinek emlékét nem tiszteli, az a nemzet életfájának egyik gyökerét metszi el satöbbi.) Mert mitől család a család? („Hogy ki kuzin, azt én mondom meg.”) Röviden: attól, hogy ki tudják és merik mondani: mi. És akarják is. Rááll a szájuk. S akkor kell egy név is. Mert ha nincs név, akkor csak tátognak, mint a potyka. Mi… szün. Tátogj csak, fiam, tátogj, mert a levegő az éltető elemed. Név kell. Mi, Baradlayak. A környéken, a Csallóköz tocsogóiban, mert ott volt a mi Donaueschingenünk, úgy hívták őket (minket): a kékszakállú hercegék. Blaubart, ez nem jó név, mert másnak is nőtt kék szakálla, és olyik kékszakállú hercegnek meg nem nőtt, mert vagy nem nőtt, vagy nem volt kék az. Egyszóval se hercegek, se kékszakállúak. Így nem lehet nagy vágyakozású családot gründolni. Maga a kékszakállkodás is túl konkrétnak és ködösen egyértelműnek mutatta magát, mintha bizony az egész mispóhe afféle pinapecér lett volna, noha ez értelemszerűen ki-ki alapon történt, ha; bár vonatkozó oklevelek híján ezt is homályban maradottnak kell mondanunk. A név már jó ideje ott ólálkodott körülöttünk, jött az égből, jött a földből és jött önnönmagunkból, a szakállból. Mi más is lehetett volna a kékszakállúak csillaga, mint a Vénusz, az ötödik planéta, a szerelem csillaga, jegyzője a világi vigasságnak, éneklésnek, mindenféle hegedű-, trombita-, sípszónak, drága ékességnek és cifrának. Egyébiránt övé a zöld szín, a zsályaszag, ő jár legközelebb a Naphoz, egyik esztendőben előtte, és akkor Lucifernek, azaz hajnali csillagnak neveztetik, másik esztendőben követi a Napot, és akkor Hesperusnak, azaz esti csillagnak neveztetik, Esthajnalcsillagnak. Amely ember az Esthajnalcsillag órájában megbetegszik, az nyilván asszonyember miatt van. Amely gyermek vagy leány az ő órájában születik, magtalanná lesz, félő, nehogy parázna legyen. Az Esthajnalcsillag embere igen lágy ember, fődologban kételkedik, ott kételkedik, ahol nem kellene, maga alatt vágja a fát. Vágja és ülteti, vágja és ülteti. Édesapám: aki az esthajnalban áll, az rémülten szédülhet, mert az az ürességben áll, se itt, se ott, nappal sincs, éjszaka sincs, az ég üres, csupán egyetlen csillag látszik, kizárólag ez a remegő derengés, ez a vibráló semmi, ami azonban egyszer csak mindennél több s gazdagabb, tömör és könnyed, akár a lazachab, színes és szigorú, mozog és állandó, a mélabú órája; aki az esthajnalban áll, az ujjongva káprázhat, mert a mostban áll, az örökben – ah, a fausti pillanat, akármilyen zsenánt is! –, nem húzza az elmúlt nyákos hínárja, és nem nyomasztja a felelőtlen jövő, nincs hol és hová, a most van, az arany jelen, az ezüst pillanat, a vas meglét, és akkor aztán nem marad más, csak ez a vas, a rozsda, a rozsda szépsége, durvasága, ez a valódi, nehéz morzsállás, anyag az anyagtalanságban: édesapám.

 

 

 

9. Parti Nagy Lajos: Magyar mesék

 

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót ugyan botrány a nemzeti dohánbótok körül, de az nem csihadott egy szusznyit se, míg csak ki nem derűt, hogy mire mén ki a nagy liberálhabverés! Elterelni a dógozó nemzet figyelmit a botrányos tényrű, hogy a kormánojság oknyomozásának hála, a komenista trafikosok száma elérte, eggyes adatok szerént meg es halatta a százat!!! Ettű fogva nehéz vót aszondani, hogy „mutyi�h meg más jiddisgréc kifejezés! A tisztőtt ellenzék bakot lűtt, mint mindég, politikát csinyát egy szakkérdésbű, s mastan Strasbourgba futkozik a saját levibe. I. Fülkefor megmonta, hogy a pályázatok minősége döntött, semmi más, s ha ű politikai szempontot akart vón érvényesitteni, akkó ott balódali pályázó eggy se nyert vóna. Ehhő képest nyert száz az 5415-bűl, ami akkó es százas nagyságrend, ha a barózóbérenc matematikának nem teccik. Mér ne nyerhetnének a családhó húzó vállalkozók es, ha jó pályázatot írtak, mápedig azt írtak, bárki megnézhetné, ha szabadna. De odahúznak-e valóban, tudományossan es!? Akkó támatt eggy ötlet, meg kő kérdeni, mellik nyertesnek hun dobog az értékrendje, azt ki köll értékelni numerikussan, oszt kalap. Na, ki es mentek a kimenők bizottság formájába fésztúfészilag, bótostú bótosig. Leűtek, kirakták a kamerát, megeskették az Alaptörvényre a bővön verítékező bótosanduszt, s szigorúan tudományos szempontbú megérdeklődték, az X. úr vagy az Y. úrhölgy nyitás előtt főszentültetné-e a trafikját. Föl ő, monta az illető, ha köll, minden vasárnap. Na jóvan, hanem igaz-e Ön szerint, hogy minden trafikos fideszes. Igaz, vágták rea a delikvencsek, hejszen abbahejbe átlátták, mire megy ki, ami nem megy ki semmire. De hogy konkrétan az illető az-e, firtatkozott a bizottság, vagy esetleg baloldali. Kizárt, monták a trafikosok, ki rokon vót, azér, ki nem, azér. Há nem vótak hülyék, hogy a még alá se írott szerződésükvel véleményezgessenek, aztán eggy illen hibbantéria miján, hogy „pártcsalád�h ugrik a trafikjog! Inkább monták, mint a vízfolyás, hogy mán filtolszívó pulyakoruk olta pártcsaládközeliek az értékrendjökbe, és azki nálokná nemzetibb trafikos leszne vón, az hazudik, s tessék nyugottan a rezsicsökkentési papírt es elészedni, tízedszörre es aláírják, dörgöjjünk bé a vérszipális multiknak, ha má illyen szerencsésen magyarok vagyunk. Végezetül énekejjük el Rozika néni himnuszát! Na, ez így ment, ahányan csak vótak a nyertesek. S meglött a todományos igazság, nem hajszálra az, ami végett kutakottak, hanem eggy magasabbrendű. Le es komonikáták bővön: nem lehet micsináni a számok nyelvivel, a magyarok fődjin maximum száz baloldali trafikos lehet, az es a hibahatáron, amit ugye „nagyságrendnek�h nevezni erős túlzás vóna a tényekre tekintetvel, amíg meg nem halnak. (2013. 05. 24.)

 

 

 

 

 

10.  Berkes Kálmán: A tolvaj élet ismertetése. Budapesten 1888. (98–100, 141–4, 156–66, 176–8, 181–2)

 

 

 

 

 

A tolvajnyelvről.

 

Kétféle tolvajnyelv van u. m. a némabeszéd és az úgynevezett tolvajbeszéd. (Jenische deverei = Rajhadova). A némabeszéd ismét több­féle lehet. Van a kéznyelv, fütyülés és imádság, köhögés, horákolás, ének, vagy az úgynevezett telegrafirozás , kopogtatás, melyet börtönök­ben használnak különösen. A kopogtatás Morse-telegramm alfabet mintájára eszközlik és oly tökélyre viszik, hogy már a falon keresztül sakkpartit is játszhatnak maguk között. Hoszszabb meséket mondanak el egymásnak kopog­tatás által. A némabeszéd nincs általánosítva, kevesen használják. Nincs is kifejlesztve, állan­dósítva, hanem a tolvajok esetről esetre meg­állapodnak bizonyos jelekben és szorultságukban azzal élnek.

 

A rendszeresen kifejlesztett, állandósított tolvajnyelv a Rajhadova, Jenische sprache, (Tolvajbeszéd). Azon értelemben, mint p. o. a magyar vagy német nyelveket veszszük, a Raj­hadovát, Jenische sprache, nyelvnek venni nem lehet. A tolvajbeszéd, vagy nyelv, nem szerves beszéd. Tulajdonképen beszédzagyvalék, mely évszázadokon át a legkülönfélébb nyel­vekből sokféle különnemű átalakuláson keresz­tül keletkezett. Lexikon grammatika nélkül. A gyökérszavak általánosak egész Európában, csak a ragozást és összekötést, a viszonyítást veszik az illető nemzet nyelvéből, melyhez az illető tolvajok tartoznak.

 

A tolvajnyelvben legtöbb a zsidó szó (Luschen-chojdesch) héber nyelvből. Ugy lát­szik ez szolgált alapul a tolvajnyelvre nézve. Utána jön a czigány szó. Igen sok német szó is van a tolvajnyelvben, sőt az internaczionális közlekedésben most már a német szavak kez­denek túlsúlyra vergődni. Magyarországon is inkább a német szavakat, s a német tolvaj­nyelvet használják. Van ezenkívül franczia, szláv, tatár, angol szó is a tolvajnyelvben.

 

A legújabban magyar tolvajnyelv is kelet­kezett. Eddig azonban alig 200 magyar szó van forgalomban. Szógyűjteményemben első helyre tettem a magyar szavakat, azután sorol­tam fel a többi idegen tolvaj szavakat, melyeknek nagy része, mint említők Luschen-chojdesch és német nyelvből van kölcsönözve.

 

A tolvajnyelvet tulajdonképen ugy alkot­ták, hogy mások által érthetetlen szavakat hoztak használatba, mint p. o. a zsidó-, vagy czigány-szavak, vagy pedig egy czivilizált nép nyelvéből vesznek át egyes szavakat, de azok­nak más értelmet adnak. P. o. „dohány” a tol­vajnyelvben „nagyobb pénzösszeget” jelent.

 

A tolvajnyelvet csak is szó és beszéd-gyűjteményekből lehet megtanulni. A követ­kező szakaszokban adom e gyűjteményeket, megjegyezve, hogy azokat csakis hazánkban és Budapesten használt szavakból állítottam össze.

 

 

 

Beszélgetések tolvajnyelven.

 

 

 

I. Betörők.

 

 

 

1. Egy üldözött betörő felkéri társát, nézze meg, nincs-e rendőr a korcsmában?

 

I. Tolvaj: Káposztázzál be ebbe a Spiezibe és gyertyázd magad körül, hogy stokkol-e bent fejes? — mert engem hipischelnek. — Csak ma már almával bukjam, holnap már lesz mátér és plédlizhetek.

 

II. Tolvaj: Adja Isten, hogy a mai betiplizés öregen süljön ki.

 

I. Tolvaj: De pajtás! alma hadova annak a brennernek, kit a spiezibe fogunk levirozni, de még a legöregebb haverodnak is alma a hadova különben el slihácsolják mázinkat, és a tiplizésnél kapdoválnak. Akkor pedig tréfik lennénk és várhatnánk a mázsákra menő knaszot.

 

 

 

2. Egy betörő, ki több évig a börtönben volt, kiszabadulván, lemond a tolvajéletről.

 

I. Tolvaj: Ugy hiszem pajtás, te komálod a raj hadovát, mert ha jól emlékszem te már betiplizés miatt voltál knaszolva. Káposztázzál velem a kuksira, rajzolni fogunk egy pár czafkát, vagy palit, szonika lesz leves. Azután kifogunk egy jó mázit levirozni.

 

II. Tolvaj: Barátom én öregen fázom a rajcsos élettől, mert ha tréfire találnék bukni legalább is alsó csákó leend knaszom, mert most jöttem póter három mázsáról.

 

 

 

3. Egy régibb betörő, az ifjabb nemzedékben magának társat keres.

 

Öreg tolvaj: Plédlizel-e velem a mai tiplizésre? Ott csupa dohányt találunk egyébb shojrét almával kapdoválunk. Mit se fázzál, te csupán smírin leszel, a tiplizést én légolom. Ha pedig bukni találunk, a mit almával hiszem, az esetben almával komállak, és viszont te engemet. Egy link sémet hadoválok és nem kaphatok többet egy mázsánál. Te pedig poter káposztázol. Annyit azonban hadoválok ezennel, hogy alma hadova meg [még] a lugnyidnak is, erről smekjének almával kell lenni, hogy hová plédlizel az leile. Ha öregen sikerül a mázink légolása, ki vagyunk a vizből, mert 10–12 lepedő, s tockkol bizonyosan és pediglen egészen plank. Még dartl is almával kell, madzagommal légolom az egész mázit.

 

Ifjabb tolvaj: És hol van az a mázi?

 

Öreg tolvaj: Öcsém! erre a Scheilé-ra mán alma a hadova még apámnak is. De ha akarsz velem káposztázni, akkor plédlizzél estére a spíesibe és onnét elkáposztázunk a mázira, de együtt almával, mert felkomálhatnak, hogy haverok vagyunk, úgy intézzük, hogy külön-külön. Légolás után a matért makkajba küldjük, és oly socherok maradunk azután is, mint most vagyunk, legalább egy vagy bé Chadosemig.

 

A levest azonnal sibojozzuk és te oda potováld a magadét makkajba a hova akarod, én az enyémet a hová én akarom.

 

Csupán azon eiczét hadoválom ismét, hogy a levessel ne murizzál, úgy tégy, mint én, mert ha almával cselekszel úgy és almával leszel strílle,  — bukni fogsz mihamarább. Én úgy gondolom legöregebbnek, ha egyik elplédlizik a medienére.

 

De ismételten hadoválom, hogy chocheműl bánj a levessel, schwiehádra almával káposztázzál és strlile arra is, hogy valamely Kavereibe a czafkák schwechátra ne vigyenek, mert akkor murizni kezdenél és könnyen Szlihácsra is mehetnél. Almával kecscselj magaddal egy zofnál többet. A többi folyvást plenklibe legyen, és ha lepedőt olvasztol akkor Chess Chochem legyél, mert ez alkalomkor könnyen lehet bukni. Az olvasztást a kuksin valamelyik küppében eszközöld és pedig koliból vásároljál valamit, úgy almával leszel feltűnő.

 

Hát szerbusz. Alma a hadova még az úristennek is, leilere a spíesibe legyél, és ott is hozzám almával hadoválj, úgy tégy, mintha almával komálnánk egymást, csak mindig alma és alma a hadova.

 

 

 

(…)

 

 

 

II. Tolvajok.

 

 

 

Tolvaj párbeszédek.

 

 

 

1.

 

I. Tolvaj: Levágtad-e azt a palit Jancsi?

 

II. Tolvaj: Le igen, de nagyon nehezen sikerült, mert nem akart sem piálni, sem zsugálni. De később mégis megdült a czafkára, és az megmarchetzolta.

 

 

 

2.

 

I. Tolvaj: Káposztázzatok egy chochem spiesibe, én ott hadova bankot fogok adni.

 

 

 

3.

 

I. Tolvaj: Barátom mikor jöttél poter? hadováltál már a czafkámmal?

 

II. Tolvaj: Almával hadováltam czafkáddal. Én már bé hete hogy poter vagyok.

 

I. Tolvaj: Hadováld hát el pajtás, hogy mi végett voltál knasszolva.

 

II. Tolvaj: Hát ez pajtás igy volt: Elplédliztem egy biboldó rajcsossal a kuksira, de még oly sárga kuksit életembe nem gyertyáztam. A mint a prosztót megkaszáltam, schlagra presentált, és kapdoválta evezőmet, és azonnal balhézott. Egy zsaró pedig somika ott termett és engemet buktatott. Igy lettem tréfire kapdoválva és knasszolva négy mázsára.

 

 

 

4.

 

I. Tolvaj: Gyertyázd meg ezt a biboldót, hogy lehetne-e hadovára megrajzolni?

 

II. Tolvaj. Almával, barátom, igen jól be van kaftlizva.

 

 

 

5.

 

I. Tolvaj: Gyertyázd meg ezt a czafkát, hogy melyik ficzkojában stockol, matértartója.

 

 

 

6.

 

I.Tolvaj: Gyertya azt a lugnyit, a külső ficzkojában stokkol a matértartó, és fucs leves lehet benne, mert gyertyáztam a midőn egy fél lepedőt olvasztott.

 

 

 

Két tolvajnő társalog a kórházban.

 

7.

 

I. Tolvajnő: Juliska! mikor jöttél poter a jergli házból?

 

II. Tolvajnő: Már egy hét óta poter vagyok.

 

I. Tolvajnő: És melyik zsaró sittolt?

 

II. Az a wics laczi. ki a minap tégedet is buktatott.

 

I. Tolvajnő: Krimbe is voltál?

 

II. Tolvajnő: Almával, mert a prosztó nem komált fel, és ez volt a maslim. Mert a midőn oknizni plédliztünk, a pali annyira siker volt, hogy mit sem tudott magáról. A kavereiban pedig engemet nem kumáltak. Megérkezésünkkor azonnal beczeimoltattam a palival a szobát, ő mindjárt lefeküdt és szondizott. Én ezt gyertyázván,  levesét és csengőjét, megmarschetzoltam és elplédliztem oly maslival, hogy senki sem gyertyázott. A csengőt azonnal elstockoltam egy csákóra, és a ksiverlit a rettibe zamzoltam.

 

I. Tolvajnő: Hát a zsaró hogy kapott épen rád schmekket?

 

II. Tolvajnő: Hát ez igy történt: Én másnap reggel elkáposztáztam a schwemmbe, és a mint onnét kifelé plédliztem a zsaró pónembe kápoztászott velem és buktatott szonika. Én a schwemmből direckt Szolnokra akartam káposztázni mert bajom volt. De mivel a zsaró buktatott, tehát krimbe kerültem. Csakhamar tisztáztam ugyan magamat, mivel sem a prosztó sem pedig a chavereibeliek nem komáltak és igy poter lettem.

 

I. Tolvajnő: Hát a leveseddel mi történt?

 

II. Tolvajnő: Hát te azt gondolod hogy én oly wics vagyok és hogy azt nem tettem ügyesen plenklibe.

 

I. Tolvajnő: Már az igaz, nagy volt a maslid, hanem képzelem hogy fáztál, a midőn pónem állítottak a palival, hogy az felkomál?

 

II. Tolvajnő: A palitól nem annyira fáztam, mert az schiker volt. De fáztam jobban, hogy a chavereibeliek fognak felkomálni. De hála istennek azok sem komáltak fel. Mert ha ezen alkalommal tréfi lettem volna, bizonyosan két mázsa lett volna knasszom.

 

I. Tolvajnő: Hála istennek Juliskám! csak hogy poter vagyunk, ha szolnokról is poterek leszünk, szépen iparkodunk keresetre káposztázni.

 

 

 

8.

 

I. Tolvaj: A mult kuksiba két öreg Roma czafkával találkoztam, de mondhatom hogy ily öreg raj czafkát még ez életbe nem komáltam. Ezek másképen nem rajzoltak, mint hadovára, vagy frankora.

 

 

 

9.

 

I. Tolvaj: Egy oly tahi spiesinére akadtam, a ki minden szhojrit passol. És azt igen öregen beczeimolja. Az istennek a zsarója tiplizhet oda be, ott nem talál semmit, mert igen öreg makkája van, miért is ennél fázni nem lehet.

 

 

 

10.

 

Mit hadoválsz ehhez a schlémáslihoz barátom! Az én lugnyim ismét Szolnokra utazott.

 

 

 

11.

 

Barátom! Van nekem egy czafkám, a ki minden heti kuksiba egy vagy két bergmant keres. És pedig almával rajra, hanem olvasztással.

 

 

 

12.

 

Vigyük el pajtás ezt a vics czafkát a három csillaghoz.

 

 

 

13.

 

A multkori bukásom alkalmával a fejes szlihácsra akart vinni. Azt a hadovát adta be nékem, hogy azon esetben, ha a szlihácsra utazom, poter enged. De én, mint öreg rajcsos, almával dültem a link hadovára, azt hitte a fejes bizonyosan, hogy valamely vics pittingerrel van dolga. Mert ha én szlihácsra utaztam volna neki, bizonyosan gránd knaszt kapok, mert a chawerjaim mind rám szlihácsoltak volna. És igy valamennyien poter jöttünk. Már az igaz, ha én hadovájára megdülök, legalább 4 mázsára knasszolnak, mivel hogy már igen sárga vagyok. De a jó isten ez alkalommal adott maslit. Az volt azonban a legczifrább a dologban: a mint a zsarók fel komáltak, én simlizni kezdtem és egy vics biboldó a zsaró balhéjára, kapdoválni akart. Én ennek egy hatalmas hiriget tukkoltam, mire evezőit azonnal letiplizte, én pedig tovább plédliztem, alig káposztázok tovább, két ember állja utamat és kapdoválnak, annyi időm azonban volt, hogy madzagomat elzamzolhattam. És igy nem lettem tréfi, a biboldó, a kit köpülöztem, panaszt emelt ugyan, de mivel madzagot nálam nem hipiseltek, knaszt nem kaphattam. A chochem ember csak is igy jöhet poter. Alma és mindig alma a hadova.

 

 

 

14.

 

I. Tolvaj: Hallod-e barátom: Hadoválok én neked egy jó öreg zsaróról; van nekem egy öreg zsaró ismerősöm, a ki, valahányszor hipiselnek, mindig czinket stokkol. Ez egy hochem ember.

 

II. Tolvaj: Az már igaz, barátom! Ez öreg dolog, ha a zsarók között stokkol egy pár chochem ember, akkor a rajcsos nem fázhatik semmitől.

 

I. Tolvaj: Potoválok is én annak, valahányszor keresek, mindig egy pár zófot és néhány öreg staubert. Mert ha schocher vagyok, ő nékem szinte tukkol egy pár grandot. A multkor balhét kaptam, egészen tréfire. Maslim volt, hogy az én chochem zsarómat kecselték, a midőn ő engemet megkomált, azt kérdezte tőlem, hogy tréfi vagyok-e? mire én azt feleltem, hogy tréfi vagyok”. Erre ő a palinak oly link hadovát adott be, hogy az engemet poter eresztett. Képzelheted, hogy én hogy káposztáztam odébb, mihelyt poter éreztem magamat. A matértartót persze vissza kellett potoválnom. A zsaró azonban a palitól bé csákót kapott.

 

Képzeld csak pajtás, mennyi volt a matértartóba? Wolf és egy fél lepedő. A midőn a zsaró ezt nékem elhadoválta, én majd rosszul lettem. Képzeld, egy csöpp maslim lett volna, ma már avval a levessel gedinn lehetnék.

 

 

 

15.

 

I. Tolvaj: Alma hadowa gyertya ezt a czafkát, milyen öreg matértartó stokkol nála. Csinálj falat, én megvágom frankora.

 

II. Tolvaj: Almával pajtás! frankora nem lehet, mivel előbb kaszálni kell a’ ficzkót. Itt van öreg madzagom, előbb kaszáld meg és igy vágd meg marchetzra.

 

 

 

16.

 

I. Tolvaj: Jó napot barátom, de rég nem gyertyáztalak, hogy vagy? min jöttél, barszlin, vagy csónakon? Milyenek ott a zsarók, a hol utoljára bukva voltál, mire voltál bukva. Schrenkre vagy gugyira?

 

II. Tolvaj : Schrenkre soha sem szoktam káposztázni, én mindig gugyira utaztam. És mióta póter vagyok nem utazom másra mint jánosra, stranglira vagy hosszú zsugára. Ha keresek valamit, jó, ha pedig nem keresek, az is jó. A czafkám mindig keres annyit, hogy megélhetünk kettecskén. Én többé kolerát nem óhajtok pikkolni, elég volt abból négy mázsa. Zsugázásra soha nem nem tehet oly knasszot kapni, mint rajra vagy tiplizésre.

 

I. Tolvaj : Milyen kereső czafka az, a kivel a mult kuksiba hadováltál?

 

II. Tolvaj : Az egy igen öreg kohány czafka, és csupán schottira utazik.

 

 

 

17.

 

I. Tolvaj : Gyertya csak ezt a prosztot, ugy hiszem hogy durmól. Egy gránd matértartót gyertyáztam nála, valószinüleg kuksiról káposztázik, vagy hogy kuksira plédliz. Stokkold ide magadat és csinálj falat a Violáddal, megvágom marchetzra. De a mint látom, erősen be van kaftlizva, tukkold ide madzagodat, megkaszálom ficzkóját.

 

II. Tolvaj : Alma a Raj, mert gyertya stokkol ottan.

 

I. Tolvaj : Attól a gyertyától ne fázzál, mert az egy chochemer smekker, azt én komálom. Potoválunk neki egy pár zófot és muzsikál öregen.

 

II. Tolvaj : Akkor öreg csak raj.

 

I. Tolvaj : Plédli már meg van a matértartó, potováld hamar a smekkernek oda ezen pár zófot és mi pedig káposztázzunk.

 

II. Tolvaj : Zamzold el a matértartót, ha esetleg bukni találunk, hogy fel ne komálják nálunk.

 

I. Tolvaj : Ugyebár pajtás, ez öreg vágás volt, szonika a midőn a madzaggal oda nyultam, már meg is volt kaszálva és vagva. Hanem mondhatom, hogy öreg madzagod van.

 

II. Tolvaj : Bizony úgy van barátom, egy jó matróz soha nem káposztázik öreg madzag nélkül, mert nem tudja, mikor van rá szüksége.

 

I. Tolvaj : Igazad van pajtás, a jövő kuksin én is passzolok magamnak egy öreg madzagot.

 

 

 

18.

 

I. Tolvaj : A kuksin rajzoltam egy palitól egy gránd matértartót, és a midőn meg akarom vágni, a pali szonika preszentált. A levest a matértartóval együtt elzamzottam, magam pedig egy jó link balhéval elplédliztem. Maslim vala pedig, hogy zsaró nem stokkolt a közelben, a ki felkomált volna, — különben egészen tréfire bukom.

 

 

 

19.

 

I. Tolvaj : Gyertyázd csak meg azt a Seidlingot, hogy fel van-e schocherolva? és ha fel van, potováld ide a disputirert, hadd czápázzam ki a Violát, vagy egyéb shojrit, szonika lesz levesünk.

 

 

 

20.

 

II. Tolvaj : Tegnap egy spizibe egy lugnyitól elczápáztam egy gránd lobogót, és szonika elkicsöltem egy biboldónak gi zofért. A mint visszakápoztáztam a spiezibe, már ott gránd muri volt egy vics palira, én pedig ugy a távolból gyertyáztam oda, teljesen vics pónemot vágva.

 

 

 

(…)

 

 

 

III. Hamiskártyások.

 

 

 

(…)

 

 

 

2.

 

I. Tolvaj: Volt-e az éjjel zsugázás?

 

II. Tolvaj: Egy spiesibe voltam, de ott csupán wáá és brennerek voltak, mást nem zsugáltak, mint hosszu zsugát, hanem reggel felé beplédliztem egy spiesibe, nem volt több levesem egy széé-nél. Egy pohár geisztot piáltam, maradt még dá grandon. Négy pali ült egy asztalnál és ko-ó-t zsugáltak, a zsugázásba engemet bevenni nem akartak. De egy jó hadovát adtam be nekik, és lassanként elkezdtem dragacsirozni. Minek oly öreg eredménye lett, hogy egy bergmannt dragacsoltam magamnak. Végre már mind a dá pali beszélt a Mari kisasszonynyal. És azon tünődtek, hogy hová lett a leves, de hogy rám lett volna smekjük arról szó sem volt. Én pedig szépen auromiziroztam magamat.

 

 

 

3.

 

Kaszinó játéknál ha tudni akarja a hamiskártyás hogy a nagy kaszinó ellen felénél van‑e? Akkor igy kérdezi az ellenfele mellett kibiczelő czinkos társától: „önnek tegnap ebbe a játékba malőrje volt?” mire a czinkostárs azon esetben ha az áldozat oly egyén, ki a beszélgetést a mellette ülő kibicztől nem tűri, csupán markát fogja ökölbe, mi annyit jelent hogy igen, t. i. hogy a nagy kaszinó nála van. Ha pedig nincs nála, akkor tenyeret nyitva mutatja (mit azt jelenti, hogy nincs nála.) Ha azonban a játékos a mellette ülő kibiczbeszélgetéseit eltűri, akkor ez szóval válaszol: Igen tegnap malőröm volt, ez azt jelenti hogy a nagy kaszinó az áldozatnál van, ha pedig azt mondja hogy: nékem tegnap nem volt malőröm, ez azt jelenti hogy a nagy kaszinó nincs az áldozatnál.

 

Továbbá azon esetben ha az áldozatnál a nagy kaszinó és több asz van, akkor a kibicz az áldozathoz igy szól: „ az urnak nagy malörje volt tegnap dibe” nagy malör = nagy kasino, dibe = ás-ok. Ekkor a czinkostárs már tudja miképen áll ellenfele.

 

 

 

4.

 

 

 

Kalabriás játéknál p. o., ha tudni akarja a hamis kártyás, hogy hol a makk 10-es, igy szól társához: „also, önnek malőrje volt?” ha a makk 10-es nála van a válasz = „igen.”

 

Ha pedig nincs nála a makk 10-es, akkor a válasz: „Nékem nem volt malőröm.” A czinkostárs  most már tudja, hogy a makk 10-es hol van, és e szerint indítja meg a játszmát.

 

Ha p. o. a zöld ás-t akarja tudni hogy hol van, ily megszólítást intéz cinkos társához: „Tessék dibe hozzám jönni.” (Tessék a = zöld szin, dibe = ás). Ha nála van a zöld ás, igy felel: „igen elfogok jönni.” Ha pedig nincs nála akkor igy válaszol: „köszönöm. nem jöhetek.”

 

 

 

(…)

 

 

 

Gunyoros versek

 

 

 

Öreg czinkos, rajcsós gyerek vagyok én.

 

Egymás után mázikat légolok én.

 

Hipiselnek jobbra balra, a zsarok.

 

De én csak a kéglovicson maradok.

 

 

 

 

 

Volt énnekem fucs levesem de mind elpiáltam.

 

Haverommal egy mázinál szépen kapdováltam.

 

És mit tettek a fejesek, nagyot füllentettek.

 

Mivel hogy korpusz deliktit, nálunk nem lelhettek.

 

 

 

 

 

Öreg ez a rajcsos élet, ha nem kapdoválnak.

 

Mert a jápe shojre-e-ért, fucs pit potoválnak.

 

De ha aztán treifi bukik mázsákra knaszolják.

 

Máróval és kolerával szépen pikkoltatják.

 

 

 

 

 

Káposztázik a rajcsos a heti kuksira.

 

Vágni akar egy csafkát, hogy legyen buksira.

 

Megis vágott maslival, egy kis matértartót.

 

Nem komálta achremről, sem fejest sem zsarót.

 

Azonban őt gyertyázták, mint vágta a czafkát.

 

S igy bukott le a rajcsos, tréfi kapdovára

 

El is lett ő knaszolva, öt öreg mázsára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.   Esterházy Péter: Tizenhét hattyúk

 

Bársonytafotám kicsid küncsem, így szólongata engem. Tikszókort jut vala berzsenszín törpe polyák Fiatjával érettem, tülköle – nosza! Soha nem hittem vólna, noha nem próbálom, hogy az álmosság illyen fertelmes állat! Bármi, Teremtőm, bármi megeshetett vóna vélem, akar gonosz álomlétben. Egy ollykor összetalálék a felesházban élő buszsofőrrel, az ki látván nem bírok tellyes ésszel, hanemha alvajáró volnék vagy rabja a sápatag holdnak, ennél fogva neki nyomoríta egyszercsak a folosófalnak, de ellenkezésem heánya úgy megrettenté, ha hirtelen-kelletlen továbbálla. Egy másnap szólék rá, várna, kéne beszélnünk, ne birkózna le így bennünket a fertelmes állat, 24ugyan rosszul tudtam az emberi vagy férfiúi léleket, mert szavamra szitkok bal-árja boríta úgy el, hogy nem csupán belepironkodék, de nem tudok vala szóllani ideig szót semmit.

 

 

 

Szeretek én vala dógozni. Ösmerém a mocsok külömb-külömb fajait, természetit, undok színeiket és lomha megi izmos terjedésiket, akaratjokat esmét lehetőségeiket, és dühödt, személlemben való háborút folytaték rontásukra. Későbben látván a gyarlódást, a meghittség gyöngelését, a tisztaság ásított triumphálását – ez bennem a rend képzetét kelté, hogy Istenem Országa, tudom, hogy csacsi szó, általam így teret nyert vólna, hacsak szűkön es.

 

 

 

Ugyan jó vala nem dógozni es, vagy elig kicsit. Öttűl fertály óra héján hétig gágogva végiglibegtük az irodaszobákat, nem túl szaggatva magunkat, meglocsolók a plánta ződet, megburítánk a mázsányi üveg hamu tartókat, masinával szaladva port szívánk – és kész. Kész.

 

 

 

 

 

12.  Rákos Péter: TANÁRNAK LENNI

 

 

 

Eljön, el kell jönnie a számvetés, a számadás pillanatának, ha már eleget éltél ahhoz, hogy tudomásul vedd, mily rohamosan fogyatkozik az idő előtted és szapo­rodik mögötted. Tanárnak szegődtél, ne menj bekötött szemmel a pillanat elé. Tanítani akartál, oktatni és nevelni, ne légy farizeus: a tanári gond nem fennkölt szólam, életed könyvének nem csupán egy fejezete, hanem értelme. Minden tudásszomjad, minden világfoltozó terved, álmod vagy reményed, minden szülői szorongásod, min­den ügyködésed,akár kedvtelés, akár kötelesség: tanári gond. Neked szegeződik a kérdés: milyen jogon ékelődtél közéjük, a tanítvány és az élet, a tanítvány és a világ, a tanítvány és a szellem közé, hogy hidat verendő közöttük, talán éppen ezzel vá­laszd el őket egymástól? Mid volt? Volt mit adnod? Mi volt a kincsed, a gazdagsá­god? Ha semmi, betelik rajtad: megmérettetel és könnyűnek találtatol.

 

De ha koldus volnál is, a tanítás szenvedélyével megvert, az adnivágyás rögesz­méjétől űzött, megszállott koldus, egyet mindig adhatsz, úgy, ahogyan a körülmé­nyeid, ízlésed, elveid engedik: magadat. Fenntartás nélkül, habozás nélkül, nyílt szívvel és sisakkal. Magadon dolgozva értük dolgozol, magadat építve nekik épít­kezel. Amennyivel többel kuporgatsz össze, annyival többet szórhatsz szét.Mid van hát? Semmid, csak te magad. Az igazad, amely nem a tied, hiszen tartozol vele: a tanár igaza azoké, akiket tanít. Az egyetlen cipó a világon, amely osztással szaporo­dik. Tévedéseidet, ha őszinte voltál, megbocsátják; igazságaid, ha taktikáztál, áthullanak a rostán. Add hát magadat, nem követhetsz el hibát, csak egyetlenegyet: ha mást adsz, mint magadat, ha kérdéseikre elfordulva, tétován, szemlesütve válaszolsz.

 

Módszerednek, ha van, bizonyára táplálkoznia kell minden korok felismert és kipróbált tapasztalataiból, de megjelenési formája minden döntő pedagógiai pilla­natban a közvetlenül felfakadó, azonnali megnyilatkozás. Prédikálni? Semmi értel­me. Közöld, amit közölnöd adatott, ne restelld, ha felsülsz, ne pózolj, ha fölényben érzed magad. Tanári eredményességed (mellyel lelkiismeretednekvagy adósa) vagy egyszer-másszor „sikered” (mely. ha nem vagy résen, gyarló emberi hiúságodat legyezgetné) nem a tartalmátólfügg annak, amit nyújtasz, hanem a mikéntjétől.

 

Nem voltál ilyen, nem is hitted soha, hogy ilyen vagy. De ha legalább tudtad, hogy ilyennek kellett volna lenned, nincs mit megbánnod az út végén. Rögös út volt? Vidáman, nyugodt lélekkel poroszkáltál rajta végig. Nem volt diadalmenet, nem is annak tervezted, s aminek tervezted, körülbelül azzá is lett. S ha zsarnok voltál néhanapján, ki dacot gerjeszt, akadály, melyet át kelleti ugraniok vagy elbotolni rajta, hogy a feltápászkodásélményével gazdaguljanak, tréfamester, kit meg­mosolyognak, furcsaságait emlékezetükbe vésik, de oktatása lepereg róluk, ne bánd! Ne törődj vele. Zsarnokságoddal serkentetted őket, mert edződtek vele, mosolyukat megértővé szenteli az emlékezés, kapóra is jött néha, nekik sem volt mindig könnyű. Nem csinálhatsz hibát, add magad.

 

Talán bizony nehéz is volt olykor, leverő, elcsüggesztő, ember is voltál, hús-vér ember, sebezhető, fájdalmat ismerő? Egyik-másik fiatal több kizárólagossággal igé­nyelte figyelmedet, gondoskodásodat, tanácsodat és segítségedet, mint amennyire erődből futotta? Fiatal lányok több költészettel lengték be néha napjaidat, mint amennyit rezzenéstelen lelki nyugalommal állhattál? Spongyát rá, intézd el önma­gaddal, tanár voltál, szerzetes voltál, senkijük sem lehettél, punktum. Csak apaként volt jussod szeretni őket, túláradón, mindet, mindet: attól fogva, hogy elsőévesként világra jöttek számodra, azok, akiket választottál, s akiket nem is: hiszen még a megerő­szakolt szűz is szereti, oltalmazza, el nem hagyja a nem-kívántat. S még ezt is csak amúgy tanárosan, ifjúságodtól fogva ösztönösen eltökélt önstilizálással, ,,lassan, öre­gesen, násznagyosan”, mert nemcsak színészi paradoxon van, van orvosi is, tanári is. Semmit sem tettél a produkció kedvéért, s mégis minden megnyilatkozásodelőadás, s minden előadásod premier. Minden percben elfogódol,de sohase lássák rajtad. Min­degyiküké külön-külön vagy, mintha csak minden ismétlődőt, már-sokszor-látottat most látnál először, minden tanítványod az első, egyszeri, önmagáért fontos, ő végette, ő érette van minden figyelmed és fegyelmed. S ha jól csináltad, egy lépéssel köze­lebb jutottál ahhoz, hogy munkád gyümölcsöző legyen s egy még nagyobb lépéssel ahhoz, hogy csalódjanak benned. Mert várakozásokat ébresztettél, melyeknek nem tudhattál eleget lenni, „Ha adja, miért veszi el?” Mindenható szerettél volna lenni, a rád bízottakat mindentől megoltalmazó, segíteni, tanáccsal és reménységgel táplálni tudó és törekvő. Ha jól dolgoztál, megértették, hogy lehet ilyen eszmény. Ha jól dol­goztál, önmagad ellen dolgoztál: megértették, hogy nem tudod megvalósítani.

 

Hála? Tekintély? Ki ne ejtsd soha ezeket a szavakat. Nem tartottál rá igényt. Igazi becsvágyadat, legmélyebb gőgödet nem értették meg soha, talán a legértőbbek sem. Hogy a leginkább, a leghőbben nem tudósi babérokra vágytál, bárha lelked mélyén ezt a szőlőt sem érezted savanyúnak; és semmiképpen sem olcsó sikerre vagy a társadalmi ranglétra felsőbb fokaira. Aki ,,pótolhatatlannak” mondva próbált kedveskedni, akaratlanul megsebzett vele; aki vélt tudásod dicsérte, fösvénységgel vádolt. Miféle tanár is az, aki a pálya végén még „pótolhatatlan”,aki magával temetteti, ami talentumábólmég benne szorult. „A tehetség önvádja a legszörnyűbb kín, amit bordáink ketrece fogvatarthat.”

 

Nem, ábrándjaidban nem kapóit helyei a patetikus képzet, hogy „csak sast nemzenek a sasok”. Magad sem voltál az, kicsiny voliérádban nem is lehettél volna, te sem, fiókáid sem: talán csak azt mondhattátok volna, méltatlan mellőzések hullám­hegyére emelkedve egy-két pillanatra, hogy „mi sasok nem cserélünk”. Nem, pátosszal semmiképpensem, heroikus gesztusokkal még kevésbé szolgál­hatsz. S hiába intettek koronként régi és új körlevelek és kordivatok az „elit” fontos­ságára: gyónd csak meg vétked, hogy inkább az „átlagot” ajnároztad, azzal bíbelődtél igazán, s mikor utóbb a humorista tanácsát olvastad, hogy „törődj csak a vakondtú­rásokkal,a hegyek majd csak ellesznek valahogy”, csupán azért berzenkedtél, hogy valaki vakondtúrásokraés hegyekre osztja ezt a szerencsétlen emberiséget, jóllehet szent igaz, hogy több a síkság és ritkábbak a hegyek. Ismerd el viszont, hogy a szellem csillogásánál jobban vonzott a nehézkesebb, mert nagyobb fajsúlyú mely­ség; s isteni szerencséd, hogy a rád bízottak legjobbjai erre az igazságtalanságra is hűséggel válaszoltak mindvégig.

 

Vagyis, ugye, nincs okod panaszra? Vissza-visszaszállingóznak, kedvesen men­tegetőzve: mi is mindig akkor jövünk, tanár úr, amikor kell valami. Kell hát valami, én kedveseim? Akkor nagyon jó: vegyétek és vigyétek. Ne is jöjjenek soha hálából, tiszteletből, udvariasságból vagy az idő könyörtelen múlásával még talán részvétből is. Akkor már ne jöjjenek. Amíg még kellesz, amíg még érsz valamit, csak addig. Milyen jó, hogy nincsen vagyonod, hatalmad, hírneved; hozzád jönnek, neked jön­nek, meg tán érted is. Hát persze, külön-külön. A meghitt kis közösség, amelyet fantáziád termett, a valóságban nem volt és nem lesz: a halálod, a temetésed sem rázza őket egybe, egy pillanatra sem. Folyamatos széthullásának voltál tehetetlen tanúja, még jó, ha óvatlan-akaratlan nem részese is.

 

De ha volt – és volt, nem is egyszer – olyan, ki ázott kis kacsaként került udvarodba, hogy utóbb hattyúvá váljon, milyen szép volt elhinni, hogy szíved mele­ge is költögette vagy hozzáköltött valamit!

 

Végül persze magadra maradsz. Törvényszerűen visszájára fordul a költő felis­merése, hogy „senkié sem, ki mindenkié”. Csalódnak benned, idővel úgylehet – de mennyi időd van még? – ellened fordulnak szívükben: aki a legtöbbet várta vagy talán kapta is, az a legelőbb s talán legádázabbul. Belefáradnak az illemtudó tiszte­letbe, szemérmesen elmaradoznak: akiket a leginkább magad mellett szerettél tudni, azok a legelhúzódóbban. Elsodorja őket az idő, az élet: aki a legközelebb volt, azt a legtávolabbra. S végre is, ez a dolgok törvénye és rendje: kivetnek emlékezetükből, mert másra és másnak kell ott a hely.

 

De megtanultad visszavonhatatlanul, eliramlott életed árán, hogy mi az: tanár­nak lenni.

 

Tanárnak lenni végső soron csak ennyi volt, csak ennyi: jelen lenni, a helyeden lenni, tanúja lenni, amikor fiatal emberek öt éven át létezésedtől függetlenül érnek.

 

De azért nem bántad meg, ugye?

 

Mint Tóth uram, a kocsmáros – mert a magyar irodalomban, mely eszközöd volt s melynek eszköze voltál, mindenre van kádencia –, mint tehát a Különös házasság e nevezetes fogadósa, kinek szavait a magad mondandójának képére így formálhatnád át:

 

„Nem adnám egy vak lóért, hogy tanárnak mentem. Micsoda személyek fordul­nak meg az embernél! Micsoda személyek!”

 

---

[1] A relativitás elméletében alapvető szerepet játszik a vonatkoztató rendszer, vagy szokásos műszóval koordinátarendszer. Ennek fogalmi bevezetése kényszeríti Einsteint, hogy a relativitás elméletének ismertetését geometriai fejtegetésekkel kezdje. A geometria megalapítója Euklidész, aki az időszámítás előtti harmadik században élt.

[2] Euklidész módszere korszakalkotó jelentőségű volt. A geometria számos tétele közül ki tudta választani azt az egynéhány axiómát, amelyből a többi tétel tisztán logikai úton levezethető. Valamely tudomány kifejlesztésének legmagasabb fokát ma is abban látjuk, ha az euklideszi "more geometrico" módszerével alapozhatjuk meg. Az összes természettudományok közül az elméleti fizika áll legközelebb ehhez az ideálhoz.

[3] Az axiómáknak igaz vagy hamis volta a tiszta geometria területén  azért nem dönthető  el,  mert a geometria  elemeit: a pontot, az egyenest, a szöget stb. fogalmilag értelmezzük, nem pedig gyakorlatilag. Az összekötő kapcsolatot a fogalmak világa és a valóság között az ún. természetes geometria teremti meg. így pl. a fogalmi definíció szerint az egyenes az a vonal, amelyet két pontja egyértelműen meghatároz. A természetes geometria azonban hozzáteszi, hogy ilyen vonal fénysugár által valósítható meg. A pontot tűheggyel vagy két pókháló szál metszésével állíthatjuk elő kisebbnagyobb pontossággal. Azzal, hogy ezeket a megvalósításokat elfogadjuk, az elvont fogalmakhoz fizikai tárgyakat rendelünk, s vonatkozásaikat fizikai mérésekkel ellenőrizhetjük. Ilyen alapon tervezett Gauss nagyszabású kísérletet annak eldöntésére, vajon a mi földi terünkben a három szög szögeinek összege tényleg 180°-nak adódik-e? Világos, hogy a geometria csak akkor állítható a földmérés és a csillagászat szolgálatába, ha kiegészítjük a természetes mértannal.

[4] Ezzel az egyenes vonalhoz is egy természeti tárgyat rendeltünk. Egy merev test három pontja A, B, C, akkor van egy egyenesen, ha adott A és C pontok mellett a B-t úgy választjuk meg, hogy AB és BC távolságok összege a lehető legkisebb legyen. Elégedjünk meg itt ezzel a hézagos megjegyzéssel.

[5] Eközben persze feltesszük, hogy a mérés eredménye egész szám. Ettől a nehézségtől beosztott mérőrúd alkalmazásával szabadulhatunk, amelynek bevezetése elvileg új módszert nem jelent.

[6] Itt a fordító megengedett magának annyi változtatást a szövegen, hogy Einstein "in Berlin, auf dem Potsdamer Platz" példája helyett magyar példával élhessen. A ford.

[7] Felesleges itt annak vizsgálata, hogy mit jelent a "térbeli egybeesés", mert ez a fogalom annyira világos, hogy egyes adott esetben alig lesz véleménykülönbség, vajon fennáll-e az "egybeesés", vagy sem.

[8] A legszemléletesebb Cartesius-féle koordinátarendszert szolgáltatja egy terem padlója és két egymásra merőleges fala. Valamely pontnak a távolsága a padlótól, ill. a két faltól adja meg a pont három koordinátáját. A padló és a két fal három kölcsönösen merőleges egyenesben metszi egymást. Ezek a rendszer tengelyei. Rajzlapon a koordinátarendszert a három tengellyel ábrázoljuk. A következőkben különbözőnek fogunk nevezni két koordinátarendszert, ha egymáshoz képest mozognak. Így pl. a vasúti kocsinak három, egy csúcsból kiinduló éle, másfelől a föld felszínén egy vasúti sín és a reá merőleges vízszintes, ill. függőleges rúd szolgál a két különböző koordinátarendszer tengelyeiül.

[9] Csak e könyv második részében tárgyalt általános relativitás elmélete teszi majd szükségessé ennek a felfogásnak finomabbá tételét és megváltoztatását.

Poslední úprava: GAL_E1AF (17.02.2016)